A Bugatti karórája drágább, mint egy Lamborghini Aventador

Van a luxusnak az a pontja, ahol már nem igazán értjük, az öncélú villogáson kívül mégis mi értelme van. A Bugatti Twin Turbo Furious 300+ karórája is ilyen. 

Ismert mondás, hogy mindent annyiért lehet eladni, amennyiért megveszik, és ez vélhetően igaz a Bugatti Twin Turbo Furious 300+ nevet viselő órára is, aminek az ára 580.000 dollár. Amennyiben ez valakinek nem mondana semmit, gyorsan lefordítjuk magyarra: 179.000.000 forint. Akkor most mondjuk is ki: százhetvenkilencmillió forint. Ennyiből még a fővárosban is csinos házat vesz magának az ember, tetszőleges megyeszékhelyen pedig kacsalábon forgó palotát. Sőt, ami még érdekesebb, hogy az óra így többe kerül, mint némelyik luxus sportautó ára. Kevesebbért kapjuk meg a Ferrari 488 Pistát, a McLaren 720S-t, a Porsche 911 GTR3 RS-t, és a Lamborghini Aventador S-t.

https://youtu.be/sBWrKsc9zKg

Ezért a szakajtónyi pénzért olyan időmérő szerkezetet kapunk, ami fekete titánból készült keretben lapul, és a komplex szerkezet 832 alkatrészből áll. Odabent láthatunk két gyorsított, fekete titán háromtengelyes tourbillont, és egy kronográfot, ami referenciaidőt mutat a számlap közepén. Ez utóbbi olyasmi, mint a versenyeken azok a táblák, amelyek az aktuális köridőt, és az előzőhöz viszonyított eltérést mutatják. Tehát akinek éppen van otthon közel 180 millió forintja, és egy ideje már azon töpreng, hogy mégis mibe fektesse, ami nem hoz hasznot, annak bátran ajánljuk a Bugatti óráját. Ugyanakkor jó, ha siet, mert ebből a szerkezetből mindössze három darab talál gazdára!

Címkép: Techeblog

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?