Nem ezt vártuk a korábban a 48 inches, tehát a megszokottnál jóval kisebb Sony OLED tv készüléktől korábban :(.

Amikor az év elején több cég bejelentette, hogy minden korábbinál kisebb OLED tévével lép színre szívünk virágba borult. Úgy voltunk vele, hogy ha az 55 hüvelykesnél NAGYOBB tévék ára is NAGYOBB, akkor a KISEBB képátlójú készülékek ára is lényegesen KISEBB lesz. Ám most nagyon úgy fest, hogy mindez csalfa vak remény volt.

Sony OLED tv
Az egyik ilyen vállalat, a Sony európai részlege bejelentette, hogy hamarost meg lehet már vásárolni a cég első 48 hüvelykes OLED televízióját. Ez a 48A9, ami Android TV okostévé rendszerre épül, 4K felbontást kínál, HDR támogatással. Szóval arról szó nincs, hogy egy forradalmi modellről lenne szó, amelyet még korábban sosem láttunk.

Többe kerül, mint az 55″-ös Sony OLED tv

A magyar termékoldal szerint augusztus végén érkezik hazánkba, de árat még nem találtunk. Viszont Németországban már előrendelhető a termék, és ott…. ott már van árcédula is. Ezen pedig meglehetős vastagon fogott a toll, ugyanis 1900 eurót, azaz olyan 650 000 forintot kérnek el érte. Elnézve pedig a trendeket mindez azt jelenti, hogy itthon is legalább ennyibe fog kerülni. Ha pedig megint hullámvasutazni kezd a forint, akkor még ennél is többet kérhetnek el érte.

Sony OLED tv

Ebben csak az a vicc, hogy az 55 inches AG9 Sony OLED tv ennél olcsóbban megvehető. Igaz, hogy ez egy tavalyi készülék, de megnézve őket nem nagyon látni köztük lényegi különbséget. Simán lehet az is, hogy a panelt szállító LG Display a ludas, de egyszerűen nem látjuk a mestertervet az árképzésben. Nem értjük, hogy hova, miért és kinek akarják belőni így ezt a kis tévét ennyiért. Én nem félek kimondani kerek perec, hogy ez az összeg borzasztó nagy csalódás, és füstbe menni látszik a remény, hogy a kisebb OLED tévék majd elhozzák az olcsóbb OLED tévék korát. Hiszen ezek után az is meglepő lenne, ha más gyártónál lényegesen alacsonyabb árakkal találkoznánk.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!