Drivey – Okosautót varázsol a kocsinkból

Februárban vezette be a Telenor az autósoknak szóló Drivey szolgáltatást, amely segítségével a „felokosított” autókban könnyen követhetővé válik számos, a jármű helyzetével, mozgásával és műszaki állapotával kapcsolatos információ. Megismerhetőek a sofőr autóhasználati szokásai, a megtett útvonalak és akár wifi hotspotként is használható az autó. Ebből a készülékből kaptunk mi is egyet egy teszt erejéig.

Az a folyamat, amelynek során lassan minden okos lett körülöttünk már jó ideje zajlik. Okos otthon, okos karkötő, okos óra, okos hangszóró, okos tévé, és még sorolhatnánk az “okosított” eszközöket, amikkel manapság egy modern ember körül van véve. Akkor miért pont az autó legyen kivétel?


Mire jó a Drivey?

Az okos autó tulajdonképpen már régóta készülget, de itt most nem arról beszélünk, hogy a kocsink bármit is helyettünk végezne el. Tehát ez a cikk nem az önvezető autókról, vagy az automata parkolásról szól. Itt most az autónk működésébe nyerünk egy kis bepillantást, illetve a biztonsági rendszereit tudjuk fejleszteni e rendszer segítségével.

Hogy működik?

A rendszer lelke egy féltenyérnyi készülék, ami az autó OBD II portjához csatlakoztatható. Ilyen aljzat minden 2000-es évek elejétől gyártott autóban megtalálható – ide csatlakoztatják a szervizben a jármű adatainak lekérdezését végző számítógépet is. A Drivey pedig WiFin, vagy egy SIM-kártya segítségével, Hiperneten küldi az adatokat a vele összekapcsolt mobilalkalmazásba.

Drivey
A kormány alatt balra volt a csatlakozó (Volvo XC60)

Az alkalmazás egy szépen áttekinthető, grafikus felületen megjeleníti többek közt a megtett útvonalat, pillanatnyi sebességet, aktuális helyzetet és fogyasztást. De emellett a sofőr vezetési szokásaival és a jármű műszaki állapotával kapcsolatos információkat is megosztja velünk.

Drivey

A dolog pofonegyszerű! Miután feltelepítettük telefonunkra a Drivey appot (iOS, Android) csatlakoztatnunk kell az eszközt az autó OBD II portjához. Ez a műszerfal különböző helyein lehet típustól függően, mi a kormány alatt balra találtuk meg. Ekkor az applikáció megkeresi a készüléket, majd minket is beazonosít, hogy jogosultak vagyunk-e a használatára és már ontja is magából az információkat. A motor hőmérsékletétől az akkumulátor állapotáig minden adatot kinyerhetünk a rendszerből, de még arra is képes figyelmeztetni, ha nem gazdaságosan vezetjük az autónkat. A túl sokszor gyorsítunk túl dinamikusan, vagy sokat vészfékezünk, azt mind látja a rendszer és figyelmeztet is minket.

Távolról is felügyelhetünk

Csakúgy, mint akkor, ha a motor beindult, ami akkor lehet érdekes, ha épp nem vagyunk a kocsiban. Így egy esetleges lopásról is értesülhetünk, ami után a rendszerben követhetjük is az ellopott kocsi útját. (Mondjuk az a tolvaj, aki nem veszi észre, hogy egy öklömnyi plusz eszköz van bedugva a műszerfalba a bal térdénél, ami ráadásul villog is, mint egy router, az idejekorán váltson inkább szakmát).

Drivey
Jelzi, ha a motor beindult és mutatja is a térképen, hogy hol az autónk.

MIndez egyébként úgy lehetséges, hogy a rendszer része egy simkártya és egy Telenor előfizetés. Ennek segítségével a rendszer akkor is kommunikál a telefonunkra töltött applikációval, ha nem vagyunk a közelben. Sőt olyan előfizetést is köthetünk a szolgáltatóval, amelyben plusz 15GB adatkeret is benne van, ilyenkor pedig az eszköz WiFi hotspotként is működik, ha a motor jár és mi is a közelben vagyunk.

A mobilnet-kapcsolat révén tehát az alkalmazásban akkor is elérhetőek a járművel kapcsolatos adatok, amikor nem tartózkoduk az autóban.

A rendszer pedig akár több jármű összekapcsolására is képes, így egyfajta flottafelügyeleti rendszerként is használhatjuk.

Tetszett?

Mi szerettük a Drivey rendszerét. Vannak ugyan a piacon hasonlóak, de ezek közül kiemelkedik a Telenor támogatásával, aminek segítségével távolról is elérjük az általa szolgáltatott adatokat és itt válik valóban érdekessé a dolog. A Drivey ugyanis nem annak való, aki egy telefonon akarja nézegetni vezetés közben az autója menettulajdonságait – akkor inkább az útra figyeljen. Aki viszont távolról is szeretné figyelemmel kísérni autóját, vagy autóit, annak már mindenképpen érdemes beruházni egy ilyen eszközre és a vele járó előfizetésre.

[sc name=”facebook” ]

  • Használhatóság
    (5)
  • Szolgáltatások
    (5)
  • Ár/érték arány
    (4.5)
4.8

Összegzés

Magánszemélyek, de kisebb cégek is jó hasznát vehetik a Dirvey szolgáltatásrendszerének akár kisebb flottát is monitorozhatunk vele.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.
További tesztek

Ezeket olvastad már?