A ZTE készen áll, hogy piacra dobja az első okostelefonját, amelyben a szelfikamerát már a kijelző alá építették.
Régóta várjuk már a kijelző alá épített szelfikamerák érkezését a mobilpiacon, de eddig minden gyártó azt mondta, túlságosan meg kellene alkudni minőség terén ezért a látványos előrelépésért. A ZTE talán most megtalálta a megoldást, és a jelek szerint mindenkit megelőzve állhat elő elsőként kijelző alá épített szelfikamerás mobillal. Állítólag már készen is állnak a piacra dobására.
Maga a márka elnöke árulkodott erről a kínai Weibón, bár képeken nem osztott meg, és konkrét dátumot sem említett. Az új mobil neve mindenesetre ZTE A20 5G lesz, és feltehetően Visionox kijelzőt kap, ez a cég ugyanis sorozatgyártja már a kijelző alá épített kamerákat támogató paneleket.
Az ilyen kamerák fotóinál gond lehet a képminőséggel, fényerővel, színekkel, de a Visionox állítólag megoldotta ezeket hardveresen és algoritmusokkal, tehát kíváncsian várjuk, hogy mit alkotott a ZTE.
Fotó: Visionox