Gyönyörű égi jelenséget kaptak lencsevégre az USA-ban

Csodaszép vörös lidérc jelenségről sikerült képet lőnie Stephen Hummelnek, a texasi McDonald Csillagvizsgáló munkatársának – a kép szerintünk magáért beszél. 

Stephen Hummel igen szerencsésnek mondhatja magát, hogy sikerült lencsevégre kapnia a vörös lidérc nevezetű jelenséget, amelyhez némi szerencse és jó sok kitartás is kell. A képen annyi vörös lidérc látható, hogy első ránézésre egy nagy medúzára emlékeztetnek.

vörös lidérc
Forrás: McDonald Observatory

Ezek a magaslégköri jelenségek és felvillanások a viharfelhők felett jönnek létre nagy villanások után. 1989-ben az Egyesült Államokban figyelték meg elsőként, amelyet fénye után neveztek el vörösnek, a lidérc pedig a népi hiedelemből ered.

A vörös lidércek a viharfelhők felett, 40-50 km-es távolságban keletkeznek, és lényegben ugyanolyan villámok, mint amiket megszokhattunk, amiket a magasban található nitrogén vörösre fest. A megfigyelésük több szempontból is igen nehézkes: egyrészt a felvillanás csak néhány ezredmásodpercig tart – amit emberi szem nem is képes feldolgozni -, másrészt az észlelésükhöz rá kell látni a viharfelhők tetejére. A vörös lidércnek egyébként „testvérei” is vannak: a kék nyalábok színűkről, a gyűrűlidércek pedig alakjukról kapták a nevüket.

Nem kell az USA-ig menni a vörös lidérces képekért, legutóbb például egy cseh fotósnak sikerült a Szlovákia felett lévő viharban lefotózni a különleges égi jelenséget.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?