Elon Musk malacokon mutatta be legújabb forradalmi ötletét

Elon Musk Neuralink projektjét már egy ideje óriási figyelem övezi, előző hét pénteken pedig malacokon be is mutatta az elképzeléseit. 

Az amerikai milliárdos üzletember egy nagy show keretén belül szemléltette Neuralink nevű fejlesztésének első eredményeit, amelynek keretein belül ultravékony szálakat implementálnak az emberi agyba, mellyel aztán okoseszközöket, számítógépeket vezérelhet a használója.

Az eszköz célja, hogy idővel az emberi agyba lehessen ültetni, ám egyelőre még csak állatokon tesztelik. Musk állatorvosok segítségével három olyan malacot mutatott be, amelynek mindegyike különböző fázisban van a Neuralink tekintetében: míg egyiknek semmit nem ültettek be, addig a másik kettő malacnak vagy volt implantátuma, de már eltávolították, vagy még mindig magában horda a Neuralink szálakat.

neuralink
Forrás: TechCrunch

Még a kutatóknak sem volt egyértelmű, hogy az fémszál eltávolítása mennyire lesz veszélyes vagy épp veszélytelen, például okoz-e maradandó károkat, ám a malacok egyelőre makkegészségesnek tűnnek.

A kész implantátumot egyébként nem emberek, hanem robotok helyezik a koponyába, amely kisebb részt vág ki a fej egyik részén, és ebbe a vájatba helyezi a Bluetooth-kapcsolattal működő számítógépet – írja a HVG.

Az agyba szerelt számítógépet olyan változatos feladatokra lehet majd használni, mint az emlékezet és a kognitív képességek javítása, illetve bővítése, de idővel gyógyíthatatlan betegségek kezelésére is használnák – ez legalábbis a cél.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?