Ősszel jön az Amazon okos bevásáslókocsija

Ősszel jön az Amazon okos bevásáslókocsija

Az okos bevásárlókocsi szinte mindent elvégez helyettünk. 

Az Amazon egyik legújabb fejlesztése egy olyan okos bevásárlókocsi, amely érzékelői segítségével képes lesz megmondani, hogy a vásárló milyen terméket rak bele és pontosan mennyit, ha pedig olyat vásárol, amit le is kell mérni – mint például gyümölcsöt vagy zöldséget – a termék kódjának leolvasása után meg is méri azt, és az árát is kiszámolja a tömege alapján – számol be róla a Verge.

És ha ez még nem lenne elég, a bevásárlókocsi még a fizetést is megoldja a vásárlók helyett, ha ugyanis az erre a célra kialakított sávon halad a kocsi, gyakorlatilag automatikusan lehúzza a vásárló számlájáról a megfelelő összeget. Ha pedig úgy gondolnád, hogy ezt már fokozni nem lehet, ki kell ábrándítsunk: a Dash Cart névre hallgató eszköz képes az Alexás bevásárlólistákat is integrálni, sőt a kuponokat is lehúzni.

okos bevásárlókocsi
Forrás: Medina Theatre

Ránézésre elég jól néz ki a kocsi, ám egy dolog mégis hiányzik a hagyományoshoz képest: a bevásárlókocsi alját egy az egybe a technika foglalja el, így sajnos a tízes pakk ásványvíznek vagy a wc papírnak más helyett kell majd keresni – ám ennyi baj legyen.

Az okos bevásárlókocsi már megjelent egyes Los Angeles-i boltokban, ám egyelőre még csak meghívásos alapon lehetett kipróbálni, idén szeptembertől viszont a nagyközönség előtt is megnyílik a lehetőség. Ha pedig beválik a dolog, sejthetően több üzletben is megjelenik majd a Dash Cart.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?