Az Apple szélerőművek építésébe invesztál Dániában

Az Apple szélerőművek építésébe fog invesztálni Dániában – jelentette be a technológiai óriás szeptember 3-i, csütörtöki sajtóközleményében.

Az Apple 2030-ra úgy tervezi, hogy teljesen karbonsemlegessé alakítja a közvetett és közvetlen működését. A saját épületeinek forradalmasítása mellet a vállalat a beszállítóit is arra ösztönzi, hogy kövessék példájukat, hiszen bár az idevezető út még igen hosszú, a cég következő állomásaként Európában is biztosítani kívánja az ellátásához szükséges zöld energiát.

Dániában, egészen pontosan Viborgban lévő adatközpontjában az Apple két óriási, 200 méter magas szélerőművel igyekszik biztosítani az energiaellátását. A tervezet szerint a szélerőművek a világ legnagyobb szélturbinái közé tartoznak majd.

apple
Az Apple viborgi adatközpontja

A cél évi 62 gigawattóra áram megtermelése, amely körülbelül 20 ezer háztartás áramigényének felel meg. Az Esbjerg város tengerpartjára épülő turbinák teljesítménye persze fluktuál, túltermelés esetén a pluszáram bekerül majd a dán áramhálózatba. Lisa Jackson, az Apple környezetvédelmi, politikai és társadalmi kezdeményezésért felelős alelnöke szerint a tiszta energiába történő beruházások amellett hogy a környezetet is védik, munkahelyeket jelentenek a helyi közösségek számára.

A nemrég befejezett viborgi adatközpontot már most 100 százalékban zöld energia hajtja, amelyek a Thisted városában lévő napelemparból nyernek. Ez a skandináv térség legnagyobb napenergiát termelő létesítménye, ráadásul az első olyan, ami nem állami támogatással valósulhatott meg. 

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?