Már létezik olyan, hogy fából készült ablak

Mint kiderült, a fából nem csak vaskarika készülhet, hanem ablak is, igaz, a kilátás nem túl jó rajta, ellenben kevesebb a hőveszteség. 

A Marylandi Egyetem és a Coloradoi Egyetem tudósai átlátszó fát hoztak létre a Dél-Amerikában őshonos balsafából. Ez az új anyag nemcsak erősebb, de ötször hatékonyabb hővédelmet nyújt, mint a hagyományos üveg. Az átlátszó fa sokkal masszívabb, így képes törés nélkül ellenállni a nagyobb károknak. Első lépésként a fát szobahőmérsékleten fehérítő oldatba merítették a fényelnyelő anyagok eltávolítása érdekében. Azért, hogy az anyag minél inkább átlátszó legyen, a kutatók polivinil-acetátot juttattak a felület alá. Ez egy széles körben használt környezetbarát polimer, amely optikai átlátszósággal rendelkezik.

A PVA és a fában lévő cellulóz kötésének eredményeként a hővédelem jelentősen javul. Azt pedig már nem is szükséges részletezni, hogy ez miért nagyon fontos az emberek és a bolygónk életében. A lakóépületek ablakai átlagosan 10-25 százalék közti hőveszteséggel rendelkeznek. Éppen ezért nagyon fontos olyan anyagot találni az üveg készítéséhez, ami minél nagyobb mértékben képes csökkenteni a „pocsékolást”. Ez nem csupán azt jelentené, hogy a pénztárcánkra jó hatással van, hanem értelemszerűen a környezetet sem terheli annyira. Az viszont látható, hogy a balsafából készült ablak koncepcióján van még mit csiszolni, ha szeretnénk normálisan kilátni rajta, ugyanakkor maga a létezése meglehetősen előremutató.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?