Mark Zuckerberg százmillió dollárokat ad a választásra

Csakhogy Zuckerberg nem a pártokat pénzeli, hanem a választási irodákat, hogy így kellően fel tudjanak készülni a vírushelyzet okozta sajátos szavazási szituációra. 

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, és felesége, Priscilla Chan kedden újabb 100 millió dollárt adományozott a helyi választási irodák novemberre való felkészülésére. Tehát egyáltalán nem zavarja őket, hogy egyes konzervatív képviselők elégedetlenül szemlélik a támogatást, és igyekeznek korlátozni az alapok felhasználását. Ezzel a százmillióval a Zuckerberg házaspár már 400 millió dollárnál tart.

A választási szakértők becslései szerint 4 milliárd dollárba kerülhet az összes változtatás, de az alapokban csak 3,6 milliárd dollár. Zuckerberg és Chan először szeptemberben léptek be a folyamatba a 300 millió dolláros adományaikkal. Ez azután következett be, hogy más adományozók már hozzájárultak ahhoz a nonprofit szervezethez, amely a Facebook-alapító hozzájárulásának nagy részét kapja, a chicagói székhelyű Technológiai és Polgári Életközpontot.

Kép: Observer

A pénzt olyan védőeszközökre költik, amelyek megakadályozzák a koronavírus elterjedését a szavazóhelyiségekben, és a postai úton érkezett szavazólapok feldolgozására szolgáló folyamatokban. Az pedig talán nem meglepő, hogy az adományt sokan nézik ferde szemmel, mert el sem tudják képzelni, hogy bárki adakozzon önös érdek nélkül. Phill Kline, a Thomas More Society képviseletében nemrég úgy fogalmazott, az adományok összehangolt munkával és alattomos céllal rendelkeznek a választási eredmények befolyásolása érdekében.

Zuckerberg ezzel kapcsolatban egy Facebook bejegyzésben leírta, hogy a támogatott alapok az ország egész területén, a városi, a vidéki és az elővárosi közösségeket szolgálják majd, és párton kívüli szervezetek osztják el őket. Kritikaként pedig megfogalmazta, egyetértek azokkal, akik szerint a kormánynak kellett volna biztosítani ezeket az alapokat, nem pedig a magánszemélyeknek.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

8K TV

Jöhet a 8K áttörése?

Egy érdekes kísérlet mentené meg a pusztulástól a nagy reményekkel induló extrémen nagy