Carl Pei hivatalosan is megerősítette, hogy távozik a OnePlustól, a jövőben több időt töltene a családjával és a barátaival.
A OnePlus 8T bemutatója előtt kezdték el pletykálni, hogy a OnePlus egyik társalapítója, Carl Pei otthagyta a gyártót. Végül ezt ő maga erősítette meg egy levélben, amit hivatalosan is közzétettek.
A OnePlus online fórumán közzétett levélben megköszönte a nagyjából 7 évnyi tapasztalatot a márkával. Nagy részt vállalt abban, hogy a OnePlus olyan ismert és kedvelt mobilpiaci márka legyen, mint amilyen ma.
A levélben ugyanakkor megerősítette azokat a szó-beszédeket is, hogy valóban a OnePlusba fektetett munkával töltötte a 20-as éveit, most pedig szeretne több időt fordítani a családjára és a barátaira. Utána pedig, ha lelassított, a szívére hallgat, hogy kiderüljön, mi lesz a következő projekt az életében.