Fejlesztőközpontot hoz Magyarországra a Huawei

A Huawei Technologies 15 éves magyarországi és 20 éves európai jelenlétének évfordulóján rendezett ünnepségen jelentette be, hogy K+F központot szervez Magyarországon.

A vállalat 2009-ben telepített először összeszerelést Magyaroszágra, majd 2013-ban megnyitotta meg kapuit a Huawei Kínán kívüli legnagyobb ellátó központja, az Europe Supply Center. Huawei Technologies ezúttal fejlesztőközpont megnyitását tervezi itthon, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia, a rendkívül nagyméretű elosztórendszerek, és a képfeldolgozási és jeltovábbítási technológiák állnak majd.


Több mint országba gyárt és szállít a központ Magyarországról különböző szervereket, adattárolókat, távközlési berendezéseket és az Európai Unióban épülő, 5G-s hálózatokhoz szükséges eszközöket. A Huawei fejlesztőközpontjáról már két évvel korábban is szó esett, mellesleg a vállalat bevételének közel 20%-át fordítja világszerte a kutatás-fejlesztésre. Ha minden jól megy az itthon létrehozott központ közel 100 mérnöknek jelent majd új munkahelyet.

Huawei K+F
Forrás: Nexans

A több mint 170 országban jelen levő, legnagyobb kínai magánvállalat globálisan 16 kutatás-fejlesztési központot működtet. A vállalat valamennyi üzletága jelen van Magyarországon, a vállalatcsoport Kínán kívüli legnagyobb logisztikai és gyártási bázisát – összefoglaló nevén Huawei Európai Ellátó Központ – Magyarországon működteti, ezzel több mint 2000 embernek biztosítva munkát.

Az információs és telekommunikációs technológiák területén szerzett több mint 30 éves tapasztalat, kiterjedt nemzetközi hálózat és az üzleti partnerekkel kialakított szoros kapcsolat révén a Huawei a legújabb fejlesztéseket kínálja a felhasználók számára.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?