Hummer: elektromos elefánt a porcelánboltban

Az elektromos Hummer segítségével végre környezetbarát módon szakadhatunk a befagyott Balatonba. 

Sokan gondolják úgy, hogy egy Hummer méretű terepjárónak nem sok létjogosultsága van a forgalomban, és vélhetően igazuk is van. Egyszerűen túl nagy, és túl ormótlan ahhoz, hogy ne a nagyképűség, és a villantás jusson róla eszünkbe. Az elektromos változat pedig már valahol majdnem ugyanannyira nevetséges, mint az ötliteres benzinmotorral szerelt SUV-ok, amik a konnektoros hibrid megoldás miatt zöld rendszámot kapnak. Ettől függetlenül a GMC Hummer EV létezik, amit a céghez tartozó Ultium akkumulátor technológia hajt. Helyesebben három elektromos motor mozgatja, de az aksiból származó delejjel. A 24 modulos, dupla csomagból érkező elektronok 1000 lóerőt biztosítanak. Ez pedig már bőven elég egy ekkora monstrum mozgatásához is.


https://youtu.be/MjMhZKmHKGk

Az autó érdekessége, hogy elvileg képes 560 kilométert megtenni egy feltöltéssel, de ez a szám erősen csökken, ha kellően kihasználjuk a jármű képességeit. Akinek nem elég a Goodyear Wrangler Territory-val szerelt 35 hüvelykes kerék, az kérheti 37-tel is. Odabent egy 13,4 hüvelykes infotainment kijelző, valamint egy 12,3 hüvelykes információs egység található. A jármű alját elöl és hátul is kamera figyeli, így a holtterek szinte eltűnnek. Az infotainment kijelző egyébként rengeteg adatot tud mutatni off-road üzemmódra hangolva is, a guminyomástól kezdve az éppen aktuális nyomatékig. Akinek esetleg kedve támadt egy ilyenre, annak 2021 őszéig kell várnia, ugyanis akkor fog piacra kerülni, 34 millió forintnak megfelelő dollárért.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?