A NASA űrhajósa, Kate Rubins nem szeretne lemaradni az elnökválasztásról, ezért szavazati jogát az űrben gyakorolta.
A tengerentúlon egy elegánsnak egyáltalán nem nevezhető kampányháború folyik Biden és Trump között, ahol a két elnökjelölt igyekszik minél több polgárt maga mellé állítani. Azt persze nem tudjuk, Kate Rubins, aki éppen a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodik, kit preferál, de az biztos, hogy valakire odahúzta az ikszet, hiába van éppen az űrben. Erről többek között az a Twitter bejegyzés is tanúskodik, amin Kate az ISS-en kialakított „szavazófülke” előtt áll. Érdekessége a dolognak, hogy a hölgy 2016-ban is éppen a Földön kívül volt, így ekkor szintén az űrből adta le szavazatát.
From the International Space Station: I voted today
— Kate Rubins pic.twitter.com/DRdjwSzXwy
— NASA Astronauts (@NASA_Astronauts) October 22, 2020
Véleménye szerint a szavazás rendkívül fontos dolog, és úgy gondolja, ha ő az űrből képes volt eleget tenni ennek, akkor a többi amerikainak a Földről még könnyebben fog menni. Maga az űrből szavazás egyébként nem új keletű dolog, erre az Egyesült Államokban már 23 éve, tehát 1997 óta lehetőség van. Ugyanakkor a törvényi környezet csak texasiakra vonatkozik, tekintve, hogy a legtöbb űrhajós ottani lakossá válik, hiszen Houstonban van a kiképzés. A NASA korábban arra számított, hogy az ISS-hez a SpaceX Crew-1 segítségével csatlakozó többi asztronauta is az űrből szavaz majd. Ám mivel az a küldetés halasztva lett, így ők hagyományos körülmények között voksolhatnak.