A Joe Bident szenilisnek mutató, manipulált videót egy millióan nézték meg a Twitteren

Az amerikai elnökjelöltről készült manipulált, megszerkesztett videót – amelyen úgy tűnik, hogy Joe Biden nem igazán tudja, melyik államban tart éppen beszédet – 24 óra leforgása alatt 1 millióan nézték meg a Twitteren. 

A koronavírus és a 2020-as amerikai elnökválasztás idején talán sosem volt időszerűbb, hogy felvetődjön a kérdés: vajon kell-e a közösségi oldalakon megjelent tartalmakat bármilyen szinten is szabályozni. A kérdések sora természetesen nem áll meg ennyiben, ugyanis ha már a szabályozás és az ellenőrzés mellett érvelünk, akkor nagyon nem mellékes, hogy ki dönt az ellenőrzés jogáról, esetleg maga a szolgáltató vagy valamilyen hatalmi szerv?


Megválaszolatlan kérdés tehát akad bőven, ám afelől nincs kétség, hogy az álhírek elképesztő sebességgel képesek terjedni, egyes esetekben valósággal felrobbantják az internetet. Jó példa erre a Twitterre hétvégén felkerült, Joe Biden-videó is, amely azt az érzetet igyekszik kelteni, hogy az amerikai elnökjelöltnek halvány fogalma sincs, melyik államban tart éppen beszédet.

A hamis videóban Biden „Hello, Minnesota” köszöntéssel üdvözli a tömeget, miközben a háttérben, a Tampa, Florida felirat olvasható,  amelyet értelemszerűen a videót megosztó felhasználó szerkesztett oda, ugyanis ez eseményre minden kétséget kizáróan a minnesotai St Paul-ban került sor.

Közel sem arról van tehát szó, hogy az elnökjelölt eltévesztette volna az államot, hanem arról, hogy megmanipulálták a felvételt, amely nem mellesleg rengeteg emberhez eljutott. A Twitteren keringő hamis videó egyik változatát több mint 1,1 milliószor nézték meg kevesebb, mint 24 óra alatt, ám miután a platform ‘manipulated media‘, azaz manipulált média felirattal látta el, a felhasználó, aki korábban közzétette, végül törölte az oldalról a videót.

joe biden manipulált videó
Forrás: CNN

Nem ez volt egyébként az első alkalom, hogy megtévesztő videókat tweeteltek az elnökjelöltről, olyanokat amelyek szellemileg alkalmatlannak bélyegezve, lejárathatják Bident az elnökválasztás előtt. Többek között például olyan manipulált felvétel is napvilágot látott, amelyben Joe Biden elalszik egy tévéinterjú során, ám később kiderült, az egész videó hamis volt.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?