Három éve először tudta az amerikai piacon megelőzi a Samsung az Apple-t.
2017 második negyedévében fordult elő utoljára, hogy a Samsung Amerikában több mobilt tudott eladni, mint az Apple. Bő 3 év után most ismét a dél-koreai gyártó került fölénybe az Apple legfontosabb piacán, ugyanis 6,7 százalékos előrelépéssel már az amerikai piac 33,7 százaléka a Samsunghoz tartozik.
Az elemzők szerint a közép- és prémium kategóriában is erős volt a Samsung, a Strategy Analytics azt mondja, az Apple 30,2 százalékos részesedéssel a második. A visszaesésben az iPhone 12 mobilok csúszása is szerepet játszhatott.
Amerikában harmadik az LG 14,7 százalékkal, ami nagy dolog a gyártó számára, hiszen a globális statisztikákban fel sem fér a grafikonokra. Ami a globális statisztikát illeti, a Samsung 21,9 százalékkal vezeti az eladásokat, a Huawei 14,1, a Xiaomi 11,9 százalékon áll az SA szerint. Az Apple szintén 11,9 százalékkal zárta a harmadik negyedévet.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: TechCrunch