Megérkeztek az első Apple-processzorral működő Mac-készülékek

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy saját fejlesztésű processzoraikkal korszakváltáshoz közeledik az Apple, és most úgy tűnik, meg is érkeztek az első ilyen Mac-gépek, amelyekben már az ARM-alapú M1 processzor dolgozik. 

Az Apple még nyáron jelentette be az M1 névre keresztelt chippet – amivel az Intel processzorait fogja felváltani- , körülbelül egy hete pedig arról cikkeztünk, hogy az Apple és beszállítói már gyártják a saját, Apple processzorokkal bíró Mac laptopokat. A pletykák igaznak bizonyultak, ugyanis megérkeztek a cég első, saját fejlesztésű M1 processzorral felszerelt készülékei, amelyek 5 nanométeres gyártási technológiával készülnek.


Az új processzorok első körben két új MacBookban és egy Mac Minibe kerültek bele, amelyeknek piacra dobását tegnap jelentette be az Apple. A cég ígérete szerint mindhárom készülék lenyűgöző teljesítménnyel és kiváló akkumulátor-élettartammal bír.

A híresztelések a tekintetben is helyesnek bizonyultak, hogy a saját fejlesztésű processzorral elsőként a 13 colos MacBook Air mutatkozik be, amely ha design tekintetében nem is tud újat mutatni, teljesítményben annál inkább, ugyanis az ígéretek szerint nyolcszor gyorsabb lesz, mint a korábbi MacBook Air. A sebesség mellett a processzor energiahatékonyságának köszönhetően az új MacBook Air 18 órán át is képes húzni az igát.

apple mac
MacBook Air  Forrás: Apple

Egy 13 colos MacBook Pro-t is felszereltek az új processzorral, amely az Apple szerint 2,8x gyorsabb, mint a jelenleg kapható változat, az üzemidő is jelentősen nőtt, és a Macbook Airhez hasonlóan töltés nélkül 18 órán át képes tartani a frontot.

Apple mac
MacBook Pro Forrás: Apple

A harmadik szerencsés kiválasztott a Mac Mini legújabb változata lett, amelybe szintén az M1 processzort építették be. Ránézésre erősen hajaz a 2018-as verzióra, ám a motorháztető alatt már akad változás: az M1-es processzoron túl az alapmodellhez egy 8 GB RAM, valamint 256 GB tárhely társul.

Apple-mac-mini
Mac Mini  Forrás: Apple

Akinek kedve szottyant esélyt adni az Apple korszakváltó, M1 processzorral ellátott készülékeinek, azoknak a laptopok és a Mac Mini mától már elérhetőek.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?