A hazai formatervezők a múlt században is nagyon odatették magukat a tévék hangcuccok, számítógépek és egyéb elektronikus eszközök megtervezése során. Jöjjön 5 remek példa arra, hogy a magyar dizájn mennyire volt erős régen.
A dizájn a technológiai univerzumban épp olyan fontos, mint mondjuk a jármű- vagy ruhaiparban. Így volt ez az első pillanattól kezdve, legyen szó telekommunikációról, szórakoztatóelektronikáról, háztartási gépekről vagy számítástechnikáról. A trendek alól a magyar gyártók sem vonták ki magukat soha, sőt. A hazai dizájnerek minden korszakban odatették magukat, és a XX. században is jó pár pazar küllemű magyar dizájn erejét hirdető készülék látott napvilágot. Ezekből válogattunk ki most öt olyat, ami nekünk nagyon tetszik! (A képek kattintásra nyílanak nagyobb méretben).
1: Videoton Kékes – tv
Az 1961-ben bemutatott Kékes ott van a mindenkori tv dizájn kedvenceink között, és nem csak a magyar, hanem a globális mezőnyben. A 43 centiméteres képátlóval bíró eszköznél nagyon jól eltalálták az arányokat, a színeket, és a formákat. Az összhatás egyszerűen pazar, a végeredmény nagyon harmonikus. A Kékesre még mai szemmel is jó ránézni!
2: Orion 56 – rádió
A XX. század jelentős részében az Orion nemzetközi szinten is meghatározó vállalatnak számított. A cég rengeteg rádiókészüléket is gyártott, és céghez fűződik ez a fantasztikus külsejű modell, az Orion 56 is. E terméket 1938-ban mutatták be, tehát több, mint 80 éve, de a megjelenése 2020-ban is frissnek és progresszívnek hat.
3: Primo – számítógép
A Primo a hazai számítógépgyártás egyik fontos úttörője. E masina volt az első olyan magyar gyártmányú személyi számítógép, amely kereskedelmi forgalomba is került. 16, 32 és 48 KB RAM-mal ellátott változatai is léteztek az érintésérzékeny, mozgó alkatrészeket nem tartalmazó klaviatúrának.
A dizájn is egyértelműen „hazai termék”, és minden túlzás nélkül állítható, hogy marha jól néz ki. 1984 és 1986 között olyan 7-8000 példány készült belőle. A világot nem váltotta meg, de sok magyar számára a Primo volt a kapudrog a számítástechnika világába.
4: BRG MK27 – magnó
Azon lehet vitatkozni, hogy az 1977-ben debütált BRG (Budapesti Rádiótechnika gyár) által gyártott MK27 típusjelzésű hordozható magnetofon szép-e. De az ezer százalék, hogy iszonyatosan figyelemfelkeltő, nagyon jók az arányai, a színválasztás és és az alkalmazott formai elemek.
Ezáltal a termék külseje kitörölhetetlenül beleég az ember agyába. Mi itt a TechWorld magazinnál egyébként totálisan odavagyunk a dizájnért, amely ráadásul funkcionális is, hiszen itt egy mobil eszközről van szó, amely a kialakítása révén egyszerűen hordozható és könnyen kezelhető.
5. Videoton TV – Játék játékkonzol
A napokban jelent meg a vadi új Xbox Series X, illetve a PlayStation 5, de szerintünk a Videoton régi játékgépe dizájnban méltó vetélytársa ezeknek az új masináknak is. Külsejében egy kifejezetten előremutató termékről van szó, amelynél a kontrollereknek külön kis kamrát alakítottak ki a készülékházon. Már egyébként a vezérlő perifériák kialakítása is remek, de még ennél is jobban tetszik a ferdén enyhén megemelkedő, döntött frontfelület, amely abszolút egyedi megjelenést kölcsönöz ennek a terméknek.
A színválasztás is remek, meg vagyunk arról győződve, hogy a Microsoft is ide nyúlt vissza, mikor az Xbox zöld-feketéjét kitalálták. Ez persze csak vicc volt, nem valószínű, hogy a Redmondi óriás a Videotont koppintotta volna, de ettől függetlenül a TV Játék csodálatos egy ketyere!
képek forrásai:
[sc name=”facebook” ]