eMag, Black Friday, fekete péntek

Az idei eMAG Black Friday akció első órájában több mint 53 ezer rendelés érkezett be az online csatornákon, amelyek összértéke mintegy másfélmilliárd forintot tett ki.

Az eMAG Black Friday-a néhány perccel reggel 7:07 órakor kezdődött. Az első órában több mint 600 ezer látogatást generált a webáruház, a legforgalmasabb reggeli időpontban csaknem 200 ezren böngészték egyszerre az eMAG.hu-t.

Reggel nyolcig akciós árú fél disznót még senki rendelt, de egy tízmilliós autó már elkelt.
eMag, Black Friday, fekete péntek
Azt hiszitek, viccelünk, pedig nem 🙂

Reggel 8 órakor a legnagyobb összegű rendelések Budapestről (~1,1 millió forint), Dunakesziről (~1 millió forint), illetve Sopronból (~830 ezer forint) érkeztek.

Idén a járványhelyzet miatt talán nem meglepő, hogy a háztartási eszközök és tisztítószerek a Black Friday legkeresettebb termékei, ezekre egyetlen óra alatt tízezernél is több rendelést adtak fel. A mobiltelefonok, tabletek, okoseszközök számítanak a második legnépszerűbb kategóriának több ezres eladással, míg a játékok és a baba-mama kategória generálja a harmadik legmagasabb forgalmat.

Ugyancsak a pandémia nyomán kiemelkedően népszerű a bankkártyás fizetés: a rendelések közel 44 százalékának ellenértékét így rendezték az első órában.

A vásárlók közel 80 százaléka mobil alkalmazásból válogat, mert azon keresztül a leggyorsabb és legegyszerűbb a rendelés. Kimagasló, 85 százalékos a futárszolgálattal való kiszállítás aránya az első óra számai alapján, míg easybox csomagautomatába vagy bolti átvétellel csupán az online vásárlók maradék 15 százaléka kérte a fekete pénteki rendelését.

A Black Friday első órájának értékesítési számai:

1. Háztartási eszközök és tisztítószerek 12518
2. Mobiltelefonok, tabletek, okoseszközök 6619
3. Baba-mama termékek és játékok 5904
4. Laptopok és IT termékek 5520
5. Hűtőszekrények és mosógépek 4027
6. Televíziók és audiorendszerek 3778
7. Szépségápolási készülékek és termékek 3287
8. Háztartási kisgépek 3105
9. Orvosi eszközök 456
10. Divattermékek 372

A Black Friday-es rendelések teljesítését idén december negyedikéig vállalja az eMAG, a rendelések 70 százaléka várhatóan 5 napon belül eljut majd a vásárlókhoz. Idén először az eMAG Black Friday-án megrendelt termékeket személyesen is át lehet venni a vállalat két budapesti, illetve pécsi üzletében, amelyekben a járványhelyzet miatt fokozott biztonsági intézkedésekkel óvják mind a vásárlók, mind a személyzet egészségét.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!