meowtalk
Forrás: BBC

A MeowTalk lényege, hogy rögzíti kedvencünk hangját, majd megkísérli beazonosítani, hogy mit is akar velünk közölni bundás kis főnökünk. 

Egyelőre gyerekcipőben jár az applikáció ugyanis még csak 13 kifejezéshez képes párosítani a macskák nyávogását, például az Etess meg!, a Dühös vagyok! vagy a Hagyjál békén! jelentésekhez.

Az applikáció mögött egy mesterséges intelligencia segíti a szoftvert, amelyet minél többet használunk, annál pontosabban tudja lefordítani a macskák miákolását. Az alkalmazás ingyenesen elérhető a Google Play Áruházban és az Apple App Store-ban is, mivel azonban a fejlesztés korai szakaszában van, egyelőre igen vegyesek a vélemények, és több felhasználó is panaszkodik az alkalmazás hibáira.

meowtalk
Forrás: BBC

A készítők felhívják a figyelmet, hogy mivel minden egyes macskabeszéd más és más, és nincs egy elsődlegesen elfogadott cicanyelv, az applikációt csakis szórakozásra lehet használni. Már csak azért sem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani az alkalmazásának, mert bármily hihetetlen is, de a macska-kommunikáció nem csak nyávogásból áll, sőt ezt a közlésformát kifejezetten az embereknek tartogatják.

A nyávogás tehát többségében nekünk szól (kivéve a párzási időszakban halható jellegzetes hangot), amikor azonban más macskákkal kerülnek egy társaságba, ezek a zsebtigrisek az egész testüket használják, hogy kifejezzék a hangulatukat és a szándékaikat.

Az applikáció fejlesztőinek végső célja egy intelligens cicanyakörv kifejlesztése lenne, amely azonnal lefordítaná a macskák nyávogását, ám egyelőre még messze a cél.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!