Bemutatta a NASA: ők utazhatnak 2024-ben a Holdra

Kihirdette a NASA azon szerencsés űrhajósok névsorát, akik a tervek szerint 2024-ben, az Artemis-program részeként hosszú idő után elsőként utazhatnak el a Holdra. 

A névsort Mike Pence, az USA alelnöke jelentette be a Nemzeti Űrtanács találkozóján: „Átnyújtom hőseink névsorát, akik majd a Holdra és még tovább juttatnak el minket”. Az Artemis-program keretein belül 18 asztronauta utazik el a Holdra, ám mindez csak a kezdet: a cél, hogy az évtized végéig állandó emberi jelentétet alakítsanak ki a Holdon.


Egyelőre 9 férfi és 9 nő kapott helyett a holdi expedícióban, a legénységről és az egyes küldetésekben indulókról majd később döntenek. Íme a 19 szerencsés kiválasztott, akik már tutira eljuthat a Holdra: Joseph Acaba, Kayla Barron, Raja Chari, Matthew Dominick, Victor Glover, Warren Hoburg, Johnny Kim, Christina Hammock Koch, Kjell Lindgren, Nicole A. Mann, Anne McClain, Jessica Meir, Jasmin Moghbell, Kate Rubins, Frank Rubio, Scott Tingle, Jessica Watkins, Stephanie Wilson.

Az űrhajósokat irányító részleg vezetője, Pat Forrester úgy nyilatkozott, hogy egy űrhajós számára maga a beteljesült álom, hogy eljuthat a Holdra, és az ezért végeztt munka megtiszteltetés a számukra.

A felsorolt űrhajósok közül többen öregmotorosok, és már nem egyszer jártak fent az űrben, ám vannak olyanok is, akik újoncok a szakmában. A kiválasztottak változatos szakmai tudással és képességekkel bírnak, akikre egész biztosan nagyon sok izgalmas és sokszínű feladat vár a jövőben.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?