A 2021-es androidos csúcsmobiloknál sokat javulhat a szoftvertámogatás.
A Google még 2017-ben indította el a Project Treble-t, aminek az androidos frissítések felgyorsítása volt a célja a keretrendszer és a gyártói felület modulárissá tételével. Most a Google és a Qualcomm tovább mennek: a Snapdragon 888-as csúcsmobilok összesen már 4 Android rendszerre lesznek felkészítve.
Ez azt jelenti, hogy ideális esetben (a gyártón is múlik majd a dolog valószínűleg) 3 új Android is jár a 2021-es androidos csúcsmobilokhoz. Tehát egy Android 11-es, Snapdragon 888 chipes mobil megkapja majd az Android 12, 13 és 14 rendszereket. A biztonsági frissítések pedig 4 éven át járnak majd ezekre a készülékekre.
A csúcsot jelenleg a Google vezeti, a Pixel mobilokra 3 éven át járnak biztonsági frissítések és új Android. A Samsung idén nyártól szintén 3 évet vállal, még a tavalyi csúcskészülékeire is – de a Samsung jelentős lemaradásban van a Google-höz képest frissítések terén.
Kiderült még az is, hogy az Android 10 rendszert (ezt a Google 2019. nyarának végén adta ki) jelenleg 667 millióan használják aktívan.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: Qualcomm