Kép: Techeblog

Ha a Bugatti nevét halljuk, tudjuk, nem egy átlagos dologról van szó. Az autógyártó ezúttal a hangtechnikában bukkant fel. 

A luxus hipersport-autókat gyártó Bugatti termékei csak nagyon kevesek számára érhetőek el, viszont azt legtöbben elismerjük, hogy akár csak képen látva is bámulatos járművek. A cég ezúttal a Tidallal közösen bemutatta, milyen is szerinte egy szobai hangfal, ami hozz a Bugatti autóinak forma-és színvilágát. A dizájn ugyanazt az erőt és érzelemvilágot kapta, mint a négykerekűek, hangjuk pedig pont olyan tiszteletreméltó, mint bármely autó, ami a cég keze alól kikerül. Azok, akik úgy döntenek, hogy kell otthonra egy ilyen, a hagyományos fekete zongoralakk és a két színben pompázó kivitel között választhatnak.

A “Royale” nevet kapott hangtechnika egyébként valóban nem hétköznapi, hiszen 144 centiméteres magasságával igencsak tekintélyt parancsoló berendezési tárgya lehet a nappalinak. Arra is fel kell készülni, hogy mikor meghozza a futár, kell még egy-két ember segítségnek, mert bő 1,5 mázsás dologról beszélünk. A két darabból álló szett egyenként négy darab mélynyomót, és 30 mm-es magassugárzót kapott. Tekintve, hogy méregdrága luxuscikkről van szó, nem csoda, ha a vásárlók egyedi igényei szerint készül le a Royale Speakers. Érdekesség, hogy lesz olyan szín, amiből csak 15 készül, tehát valóban egyedi termékről beszélhetünk. Arról, hogy konkrétan milyen szám is fog szerepelni az árcédulán, nincs információ.