Érdemes pár tízezer forintért telefont venni? Használhatóak bármire ezek a készülékek? Egyáltalán mire kell figyelni? Olcsó okostelefon vásárlás tanácsadó!
Mindenhonnan ömlenek ránk a felső kategóriás, nagy tudású, sci-fi filmekbe illő okostelefok, és a csúcs- valamint középkategóriás modellek totálisan elnyomják a belépő szintű, pár tízezer forintos mobilokat. Pedig ezek sem tűntek el, csak hát alig esik róluk szó.
Van létjogosultsága az olcsó okostelefonnak?
A reklámok alapján azt gondolhatná bárki, hogy olcsó telefont full értelmetlen venni, mert az csak nehezéknek jó, ha le kell préselni a falevelet. Azonban ez persze nem igaz. Igenis van létjogosultsága a belépő kategóriának, hiszen ezek között is akadnak használható készülékek. Tudjuk, őrület, de vannak emberek, akik ma még ott tartanak, hogy egy telefonnal telefonálni szeretnének, eskókat küldenének, a térképet nézegetnék, a leveleiket akarják elolvasgatni, vagy weboldalakat böngésznének. Erre pedig egy 30-40-50 000 forintos telefon is alkalmas lehet. Oké, a játékok jó részét el kell felejteni, a nagyfelbontású filmeket dettó, és az is igaz, hogy ezen modellek képalkotási képességei is finoman szólva hagynak maguk után kívánnivalókat. Tehát senki se ilyen telefonnal fogja megnyerni a World Press fotóspályázatot, és az Avatar új része sem ezekkel készül. Ám arra jók lehetnek, hogy a nagymama szülinapján készüljön egy kép vagy vidi, amit majd körbe lehet küldeni a ‘Bookon a családtagoknak.
Szóval a válasz egyértelműen igen, lehet értelme a pár tízezer forintba kerülő nagyképernyős okostelefonoknak. Viszont az is igaz, hogy e kategóriában rengeteg a borzasztó darab, amire az „ipari hulladék” jelző is dicséret. Úgyhogy ha valaki ilyen modellben gondolkodik érdemes néhány dologra nagyon odafigyelnie, másokat viszont nyugodtan figyelmen kívül hagyhat.
Ezeket szedtük most össze és a cikk végén ajánlunk is néhány konkrét modellt a 30-40-50 000 forintos kategóriából. Szerintünk ez alá árban nem érdemes lemenni, ott már annyira komoly kompromisszumok megkötésére kényszerül az ember, hogy akkor már jobban megéri venni egy jobb nyomógombos „butatelefont”. Persze mindezzel lehet vitatkozni, ha valakinek véleménye van „olcsó okostelefon vásárlás” témában, esetleg ajánlana egy szuper modellt, amit mi kihagytunk, nyugodtan ossza meg velünk a szokásos kulturált formában a Facebookon, a cikkhez kapcsolódó posztban.
Olcsó okostelefon vásárlás – szempontok
Processzormagok száma: Nyilván ebben a kategóriában is fontos a processzor, és jellemzően a 8 magosak a jobbak. De ettől függetlenül vannak olyan olcsó mobilok, amibe 4 magos procit tettek, és ettől függetlenül jól használható.
RAM: Minél több, annál jobb, hiszen ez alapvető hatással van az alkalmazások futtatásának, az azok közti váltás, vagy a weboldalak betöltésének sebességére. Ebben a ligában a 3 GB jelenti a csúcsot, ha lehet inkább ilyent válasszunk. Előfordulhat, hogy egy 2 GB RAM-mal felszerelt mobil is jól muzsikál. Ám amibe ennél is kevesebbet pakoltak, az ma már jó eséllyel használhatatlan. Rendben, telefonálni lehet vele, de akkor már jobban megéri egy butafon.
Grafikus chip: Sajna mindegy. Az olcsó kategóriában csodák nincsenek, nagyjából mindegyik ugyanazt a keveset tudja.
Adattárolásra szolgáló memória: Ez kulcsfontosságú! Szerintünk 32 GB ma már a minimum. Ennél kevesebb hely egyszerűen nem elég az oprendszernek, az appoknak, fotóknak és videóknak vagy esetleg térképeknek. 16 vagy pláne 4 GB esetén állandóan cipőkanállal kell méricskélni, hogy minek jut még hely. Folyamatosan szelektálni és törölgetni kell a telefonon lévő alkalmazások, állományok közül, ami egy idő után agydurrantóan idegesítővé válik.
Méret: Nem lényeges, olyan nagy eltérések nincsenek.
Súly: Ugyanez. Ez ne legyen szempont!
Képméret: Itt elég nagy a szórás, de ez abszolút ízlés dolga.
Felbontás: Értelemszerűen minél nagyobb, annál jobb. A részletesség alapvető fontosságú a képminőség szempontjából, ami hatással van finom részletek visszaadására, a vonalak simaságára. HD (720 x 1280 pixel) a minimum. Ennél kevesebbel nem érdemes beérni.
Paneltípus: Sajnos ebben a kategóriában nincsenek nagyon OLED kijelzők, pedig azok a legjobbak. Általánosan elterjedt az IPS LCD is, az simán jó lehet, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy biztos értékelhető lesz a kép.
Betekintési szög: Ez igen nagy jelentőséggel bír ebben a kategóriában, ugyanis még mindig sok olyan modell van, aminél katasztrofális a betekintési szög, ami jelentősen ront a használati értéken. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha már egy kicsit is oldalról, alulról vagy felülről nézzük a képernyőt (ez pedig egy okostelefon esetében könnyen előfordulhat), akkor rémesen fakulni, torzulni kezdenek a színek. Ez pedig borzasztóan zavaró lehet, pláne ha interpoláció is fellép, azaz az árnyalatok nem csak fakulnak, hanem mondjuk a pirosat kéknek, a sárgát szürkének stb. érzékeli a felhasználó.
Képfrissítési ráta: Mindegyik ilyen mobil 60 Hz-cel dolgozik. Van ahol megemlítik, van ahol nem, de ezzel nem kell foglalkozni.
Fényerő: Nit mértékegységben adják meg (ha megadják…., de tesztekben sokszor utána lehet keresni), és minél nagyobb, annál jobb. 350-400 nit körüli értéknél akár már napfényben, világosban is kényelmesen látható marad a kép. Értelemszerűen egy szobában, mesterséges fénynél ennél lényegesen kevesebb is, elég, de hát azért néha mégiscsak kimegyünk a szabadba, nem?
Akkumulátor: Kulcsfontosságú egy telefon használati értéke szempontjából. A kapacitást mAh-ban (milliamperóra) adják meg, és minél nagyobb ez az érték, annál jobb, azaz annál magasabb lesz az üzemidő. Az akksi típusa (li-polimer, li-ion stb.), gyakorlatilag mindegy.
Töltés: Wattban adják meg, minél nagyobb, annál gyorsabban telik meg a teló energiával. Nyilván minél kevesebbet kell a töltőn lennie egy mobilnak, annál jobb, de igazából olyan radikális különbségek nincsenek, szóval szerintünk ez annyira nem fontos szempont.
Kamera: Az nyilván tök jó, hogy ha egy mobillal normális felvételeket lehet készíteni. Ebben az olcsó kategóriában a legfontosabb a főkamera teljesítménye. Ugyan előfordul, hogy pakolnak mellé makró-, zoom- vagy ultraszéles látószögű egységet, de a tapasztalataink szerint ezek a legtöbb esetben elég vacak képminőséget produkálnak. Szóval szerintünk ne az legyen a kiemelt egy vásárlási döntés meghozatala során, hogy van-e egy telefonon még egyéb extra kamera.
A főkameránál két paraméterre érdemes figyelni: A megapixel adja meg a felbontást, 10-12 már MP bőven elég a hétköznapi használathoz. Egy ilyen modellel úgyis a közösségi oldalakra, barátainknak, rokonainknak fotózgatunk, nem az újságba, ahol fontos lenne a hatalmas felbontás. A másik fontos szempont a rekeszérték. Ezt f-értékkel adják meg, és például így jelölik: f/2.2. Minél kisebb annál jobb, azaz annál kevésbé lesz zajos a kép kevés fénynél, annál jobb fotókat tudunk lőni vele sötétben/nem ideális körülmények között is.
Dizájn: Tudjuk, hogy sokan ezzel biztos nem értenek egyet, de szerintünk ez egy totál lényegtelen szempont. Ha az ember olcsó mobilt akar, akkor egyébként is kompromisszumokat kell megkötnie, szóval kb. a dizájn legyen a legkevésbé fontos szempont.

Konkrét modellek
Megígértük, hogy ajánlunk néhány konkrét modellt, ami szerintünk abszolút vállalható az olcsó kategóriában is. Az árukeresős linkeket adjuk meg, hiszen úgyis a vásárláson van a hangsúly. Jöjjenek most ezek!
Alcatel 1SE
8 magos proci, 3 GB RAM-mal, 32 GB belső memóriával. Teljesen vállalható kamerarendszert és remek akkumulátort (4000 mAh)pakoltak bele. Kijelző terén pedig hozza a kötelezőt. Mindez pedig már 33 000 forintért elvihető.
Honor 8A
A modell 6,09 inches HD+ felbontással rendelkezik. 8 magos processzort, 3 GB RAM-ot, és 64 GB adattárolásra szolgáló memóriát pakoltak bele. Mindössze egyetlen kamerával rendelkezik, de az legalább eléggé király (13 MP, f/1.8), legalábbis ezen a szinten. Akksijának kapacitása közepes (3200 mAh). A telkó ára 38 000 durván forint.
Motorola Moto E6S
E telefon ebben a ligában kiemelkedő teljesítményűnek számít a 8 magos Mediatek MT6762 Helio P22 (12 nm) processzornak, 4 GB RAM-nak köszönhetően. Az adattárolásra szolgáló memória mérete 64 GB, viszont az akkumulátor épp csak elfogadható (3000 mAh) kapacitású. 6,1 inches, HD+ kijelzőt kapott, kamera pedig nem nagy szám (5 MP, f/2.2). Olyan 44 000 forintba kerül jelenleg.
[sc name=”facebook” ]