A Yasava megoldásával a repülőgépek gyártása kevésbé terhelné a környezetet, de azt gyanítjuk, ezt inkább a magángépek esetében lehetne kijelenteni.
Az biztos, hogy mióta a koronavírus köztünk van, lényegesen kevesebb repülő hasítja az eget, és mindez jót tesz a környezetnek is. De a gépek nem csupán a hajtómű emissziójával szennyeznek, illetve terhelik a környezetet, hanem sok egyéb mással. Ilyen például a magántulajdonban lévő üzleti bringák belső borítása, hiszen minél drágább valami, annál elegánsabb a beltér. A Yasava azonban kidolgozott egy programot, aminek célja, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyom a gyártás során. A svájci cég szerint az ellátási láncban arra kellene fókuszálni, hogy környezettudatos gyártóktól szerezzék be a bőrt és a gyapjút.

Továbbá újrahasznosított alumínium beépítése az újonnan bányászott helyett, és így máris 80 százalékkal csökkenthető a lábnyom. De a Yasava előállt egy olyan gondolattal, ami egészen szokatlan. Mégpedig azzal, hogy a gépek belső falfelületeinek jelentős részét nagy felbontású OLED kijelzőkkel kellene borítani. Így akár egyetlen fa kivágása nélkül is lenyűgöző enteriőrt lehet varázsolni, ráadásul bármi megjeleníthető rajtuk. Erdő, vízesés, óceánpart, így repülés közben relaxálni is lehet, vagy adott esetben élőképes konferenciát bonyolítani.

Tehát mindez azt is jelenti, hogy a repülőkön nem lennének ablakok, így a bámészkodást el lehet felejteni, legalábbis a hagyományos módon. Aki viszont továbbra is azt szeretné látni, ami odakint van, annak sem kell kétségbe esnie, hiszen a gép külső kamerái által rögzített kép szintén megjelentethető odabent. A cég vezérigazgatója szerint akár 200 évbe is telhet a repülőgép belsejében használt faborítás kigazdálkodása, így valóban komoly lépés lenne a környezet szempontjából, ha nélkülöznék a használatát. Abba azonban nem ment bele, hogy a hatalmas kijelzők előállítása milyen módon, és mértékben terheli a bolygó légkörét.
[sc name=”facebook” ]