Perceken belül segítség: a DokiApp lett az Év Applikációja

2020-ban is megválasztották az Év applikációját, melyet ezúttal a DokiApp vihetett haza.

A Magyar Marketing Szövetség 2020-ban is megválasztotta az év legjobb applikációját: 2020-ban a DokiApp nevű applikáció vihette el az első helyezésnek járó elismerést, amely egy olyan telemedicina alkalmazás, melynek segítségével a nap bármely időszakában, mindössze pár perc várakozás után konzultálhatunk egy orvossal vagy pszichológussal. A kitűntetés tehát nem véletlen, hiszen egy olyan alkalmazásról van szó, amely a teljes társadalom szolgálatára lehet. Nem ez volt egyébként az első alkalom, hogy az applikáció elismerésben részesült, 2020 őszén ugyanis a társadalmi célú projekteket felkaroló Vodafone Digitális Díj fődíját is elhozta Digitális Társadalom kategóriában.

DokiApp
Fotó: DokiApp

A DokiApp-ban videótelefonáláson keresztül, pár perces várakozás után konzultálhatunk orvosokkal és pszichológusokkal bárhol és bármikor. Az alkalmazás okostelefonról és számítógépről is működik, így egy betegség vagy panasz jelentkezésekor akár néhány percen belül valódi szakembert kérdezhetünk a problémánkról – a cél, hogy a lehető leggyorsabban kapcsolatot teremtsen a páciensek és a szakemberek között.

DokiApp
Fotó: DokiApp

A különleges app abszolút hiánypótló szerepére utal, hogy az alkalmazás orvosai és pszichológusai az ünnepi időszakban is elérhetőek voltak, amikor bizonyos egészségügyi gondokhoz szinte lehetetlen szakembert találni.

Az alkalmazás azért is nyerhette el az év applikációja díjat, mert a tavalyi évben a koronavírus járvány hatására egyértelműen felerősödtek a telemedicina szolgáltatások. Annak ellenére, hogy a DokiApp különösen hasznos a járvány sújtotta időszakban, nem csak ilyen vészterhes időkre kínál megoldást, hiszen egyébként is remek kiegészítője lehet a hagyományos ellátásnak.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?