Végre kapható a Sony Xperia Pro, de egy vagyonba kerül

Nem elég, hogy későn jött, 2500 dollár az ára, ráadásul kizárólag Amerikában kapható. De így is nagy dolog a Sony Xperia Pro. 

A Sony még tavaly februárban, az Xperia 1 II-vel mutatta be az Xperia Pro okostelefonját, amelynek az érkezésére nagyon sokat kellett várni. Csak most jelent meg ugyanis. Ráadásul kizárólag Amerikában kapható, a vételára pedig meghökkentő 2500 dollár. Így is említést érdemel azonban.

A Sony is fontosnak tartja, még az új Alpha 1 full-frame fényképező bemutatójával is megvárta az Xperia Pro megjelenését. Ez ugyanis a videósok számára érdekes ajánlat lehet. Az Xperia 1 II felturbózott kiadásáról van szó, négy mmWave 5G-s antennával és micro-HDMI csatlakozóval. Ennek segítségével a Sony Alpha fényképezők külső monitoraként is képes üzemelni a termék, csatlakozhat továbbá egy FTP-szerverhez, majd egyből feltöltheti a fotókat és videókat 5G-n keresztül.

Persze a kijelző a fényképező képernyőjét is letükrözi. A Snapdragon 865 persze már nem a legmodernebb chip, de azért még mindig erős, a 6,5 hüvelykes HDR OLED-kijelző pedig 4K-s. Nem olcsó eszköz, de a profi fotósok és videósok általában eleve igen drága megoldásokat használnak.

[sc name=”facebook” ]

Fotó: B&H Photo Video, Marques Brownlee

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?