Virgin Hyperloop vonat: valahol felsír egy MÁV

Miközben a honi vasútvonalakon jelenleg még csak távolba vesző álom a három számjegyből álló átlagsebesség, a Virgin Hyperloop olyan vonatot mutogat, ami akár 1200 km/h-val is hasíthat. 

A világ vasútközlekedésében a több száz km/h-s sebesség már elég régóta létezik, sőt, még úgy is, hogy átlagtempóként érik el a szerelvények. Így tehát míg mi idehaza örülünk, ha egyáltalán a 60 km/h-s átlag megvan, a boldogabb országok lakói 300 km/h felett utaznak. Igaz, hazánkban is tervben van a gyorsabb tempóra tervezett pályaszakaszok megépítése, de valahogy elég nehézkesen halad a dolog. Mindeközben akadnak, akik már az 1000 km/h feletti vasúton elmélkednek, és bár el kell ismerni, a Virgin Hyperloop még odébb van, maga a koncepció igencsak látványos.

https://youtu.be/-zSWagCyWio

Hozzá kell tenni, hogy maga a hyperloop témaköre nem újkeletű dolog, hiszen Elon Musk (ki más) már 2013-ban felvázolta az ezzel kapcsolatos elképzeléseit. Ezt követően csatlakozott be Richard Branson a Virginnel. A hyperloop lényege a vákuumcső, amiben neve ellenére a rendesen csökkentett légnyomás mellett nem hoznak létre teljes vákuumot. A lineáris villanymotor használatával az utazás súrlódás nélkül, csendesen, de akár 1200 km/h-s sebesség mellett történhet. Így már önmagában az, hogy jelentősen lecsökkenhetnek az utazási idők, illetve egységnyi idő alatt sokkal messzebre lehet jutni, számtalan előnyt vett fel. Hiszen képzeljük csak el, hányan vannak, akik például 1 órányi útra laknak a munkahelyükről. Ők mondjuk a Virgin Hyperloop használatával simán vállalhatnak munkát az otthonuktól 1000 kilométerre is. Azt viszont hozzá kell tenni, ezzel a fajta közlekedési megoldással szemben számos ellenérv van, és technikailag sem teljesen kidolgozott. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a beruházás őrületesen pénzigényes, illetve egy levegőtlen csőben bármiféle baleset sok-sok emberéletet követelhet.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?