Odaver dizájnban az új Xiaomi mobil: A képernyő rálóg mind a négy oldalra!

A Xiaomi Waterfall koncepciója pazar látványt nyújt. Ilyet még eddig tényleg nem csinált senki. És állítólag működik is.

Okés, a Xiaomi tényleg úgy indult, hogy igen olcsón adtak alsó- és középkategóriás cumókat, de mára ez totál megváltozott. A cég iszonyat sokat költ fejlesztésekre, és próbál abszolút innovatív megoldásokkal előrukkolni.


Ennek egy újabb bizonyítéka a gyártó egyik új csodája. A Waterfall, azaz vízesés fantázianevű kijelzővel megtámogatott koncept mobil. Ennek sajátossága, hogy a képernyő mind a négy oldalra, valamint a sarkokra is „ráfolyik”, és egészen a hátlapig tart. Ehhez speciális gyártási technológiát kellett kifejleszteni, amelynek részeként 800 fokon, nagy nyomás alatt hajlítják az üveget 88 fokos szögben, és négy polírozási fázison megy át az anyag, míg elnyeri végső formáját.

Hagyományos bemenetek és gombok nincsenek rajta. A bemeneteket meg is lehet úszni vezeték nélküli adatátvitellel és töltéssel, és elvileg a kezelőszervek is helyettesíthetőek virtuálisan. Az egyelőre még csak prototípus fázisban lévő termék állítólag működik is, tehát használható. Az esetleges árról még nincs semmi infó, de az biztos, hogy első körben brutál pénzt fognak érte elkérni. A videón mindenesetre marhajól néz ki! Várjuk a Xiaomi Waterfall telkókat, illetve reméljük, hogy más is előrukkol hasonlóval.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?