Március végén jöhetnek a Huawei P50 mobilok

Három készülékből állhat a Huawei P50 széria, amely március utolsó hetében debütálhat a hírek alapján. 

Napról-napra szorultabb helyzetben van a Huawei, amelynek alapítója hiába hangoztatta a médiában, hogy szívesen venné Joe Biden telefonhívását, és elmondaná neki, hogy mindkét fél jól járna a közös munkával, a Huawei pedig távol marad a politikától. Ennek ellenére Amerika nem nyitott a Huawei felé, sőt, sokak várakozásával ellentétben újabb szankciók bevezetését emlegetik a kínai tech cégekkel szemben.

Ennek ellenére a szivárogtatók azt mondják, jól értesült forrásaik szerint a Huawei nem mond le az új készülékekről és azok bemutatójáról. A Huawei P50 széria állítólag menetrend szerint, március utolsó hetében, konkrétan 26-a és 28-a között debütálhat.

@RODENT950 azt is tudni véli, hogy a Huawei P60-be Kirin 9000E chip kerül, míg a P50 Pro és P50 Pro+ modellekbe Kirin 9000 lapka. A dizájnt állítólag már véglegesítették, kezdődhet a sorozatgyártás is. A tippek szerint azonban nagy eséllyel meg sem jelenik a legtöbb régióban a P50 sorozat, és ahol igen, ott is erősen korlátozottak lesznek a készletek, elvégre a Huawei régóta nem kaphatott újabb szállítmányokat számos vállalattól.

[sc name=”facebook” ]

Fotó: Pocketnow, Techzine

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?