Az egész világon tombol a játékok betiltása – jöjjenek a legidiótább húzások

Betiltott játékok: Világszerte egy csomó program elérhetetlen.  Megnéztük, hogy mire hivatkoznak, mikor megszületik egy-egy ilyen döntés.

Na, megint akadt egy amerikai politikus, aki elkezdte verni a tamtamot, hogy be kell tiltani a GTA-t, mert az erőszakra nevel, és az emberek azért lopnak kocsit, mert ezt látják a játékban. Érdekes, ilyenkor valahogy sosem jut eszükbe, hogy hiába Farm Simulatoroznak több tíz millióan világszerte, senki nem kezd egy közparkban búzát termelni, vagy rozst vetni. A sztorit persze felkapta a sajtó, jönnek az érvek pro és kontra, ahogy azt már megszokhattunk.


betiltott játékok

Viszont arról kevesebb szó esik ilyenkor, hogy azért a szoftverek korlátozása nem újdonság és nem is ritkaság. A betiltott játékok az egész bolygón megtalálhatóak. Egy csomó program van, amit egyes régiókban nem lehet beszerezni, különféle okok miatt. Ezekből válogattunk, nyilván a fura vagy érdekes esetekre koncentrálva. A betiltott játékok egy részénél nem bírtuk ki, és muszáj volt a véleményünket is hozzábiggyeszteni…

Albániában 1992-ben be volt tiltva az összes játékkonzol, és játéktermi gép. Az ok: a kapitalizmus értékeit hirdetik. A kommunista rendszer bukásával ez az agyament törvény is ment a levesbe.
Afganisztánban egy játék van betiltva, a PUBG. Milliónyi lövöldözős játék közül miért pont ez? Érthetetlen. Meg hát komolyan, Afganisztánban? Ahol az ébresztőóra is átalakított Kalasnyikovból van? Betiltották a PUBG-t, mert „erőszakos”? Kabaré.
A Counter-Strike aktuális változatába 2008-ban bekerült egy favellás pálya. Ezen a brazil nyomornegyedek nyújtotta festői környezetben hentelhették egymást a terroristák és a terror elhárítók. Ez kiverte a biztosítékot a brazil kormánynál, és betiltották a játékot. Na, ez aztán meg is oldotta a több millió, kartonházakban tengődő, maffiák által uralt negyedekben lakók szerencsétlen életét. Ja, nem…

betiltott játékok

Braziliában egy másik nyomós ok miatt is tiltottak be játékot: 2012-ben a GTA egyik kiegészítőjében felcsendült Hamilton da Silva Lourenço nevű brazil zenész egyik nótája. Állítólag nem voltak rendben a szerzői jogok, úgyhogy ahogy van, a komplett program lekerült a polcokról. Nyilván Hamilton papának igen jó összeköttetései lehettek.
Ausztráliában a Super Blood Hockey nevű sci-fi sportjátékot azért tiltották be, mert a virtuális játékosokat doppingolni lehetett. Eddig csupán azért doppingolt valaki, mert látta egy hülye videójátékban, hogy azzal lehet nyerni. Logikus. Ezzel aztán hazavágták a doppingolást egy életre Ausztráliában. Naná, azóta mindenki tiszta, mint a hó.
A Minecraft Weed Mod nevű kiegészítőjét azért tiltották be, mert marihuánát lehetett benne termeszteni. Ennyi erővel egy füst alatt (:)) betilthatták volna a KOMPLETT reggae és stoner rock műfajt, meg a hip-hop dalok kábé felét. Annyira azok is inspirálnak a drogozásra, mint egy Minecraft mod.
Ausztráliában 2008-ban betiltották a Silent Hill: Homecoming nevű játékot, mert túlságosan felkavaró, ijesztő és véres volt. Egy horrorjátéktól ez valóban nagyon-nagyon meglepő. Egyébként a Silent Hill tényleg elég paráztatós, tudom, mikor kipróbáltam, baltával a kezemben mentem vécére a sötétben. De nem követeltem volna a betiltását, mondván nem akarok minden éjjel zombikkal álmodni, hanem inkább uninstalláltam az egészet, és nyomtam egy kétnapos Én Pici Pónim maratont.

Kínában a Football Managert azért tiltották be, mert Tajvan és Tibet is szerepelt benne választható országként.
A I.G.I.-2: Covert Strike című játékban Kínát egy elnyomó, antidemokratikus rezsimként ábrázolták, ami semmibe veszi az emberi jogokat. Emiatt aztán Kínában be is tiltották, igen, mert a játék azt sugallta, hogy Kína betiltana bármit, ami rossz fényt vetne az országra.
A világjárványokkal foglalkozó Plague Inc. nevű játék szintén tiltólistára került Kínában. Az ok: A koronavírus járvány. Mintha az egész pandémia egy videójáték miatt tört volna ki. Megtalálták a főbűnöst!
Az EA Sports MMA című, verekedős játékát azért tiltották be a dánok, mert energiaital reklámok jelentek meg benne. Gondolom MINDEN tévéműsort, (Forma 1, az összes  extrémsport stb.) betiltottak, amiben feltűnik a Red Bull vagy a Monster.

A náci Németországban játszódó Wolfenstein eredeti változata be volt tiltva Németországban, mert náci jelképeket tartalmaz. De hát könyörgöm, mit tartalmazzon? Nem attól fog visszajönni Hitler, mert egy játékban horogkeresztes zászlók lebegnek. Raádásul pont a nácikat kell benne kifilézni….
A nukleáris apokalipszis után játszódó Fallout 3 azért volt betiltva Indiában, mert megjelenik benne egy kétfejű tehén.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?