Sok gondot okozott a stabil Android 11 a OnePlus Nord mobilokon, ezért leállították a frissítéseket.
Bő egy hete indult el a Google által igen régen kiadott Android 11 stabil változata a OnePlus Nord mobilokra, de elég hamar le is állították a frissítéseket. Kiderült ugyanis, hogy a nyílt béták ellenére dugig van a csomag hibákkal.
A OnePlus dolgozik ezek javításán, amint elkészülnek, a frissítések folytatódnak. Aki már telepítette az Android 11-et, az egy külön javítást kap majd. Hivatalos hibalista nincs, de a fórumokban zuhanó üzemidőre, lassú töltésre, GPS-hibákra és apphibákra panaszkodnak. Ebben a fórumtémában teszik majd közzé a további információkat, a felhasználók is itt értekeznek.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: OnePlus, NDTV