A hivatalos Guinness-csúcsokat közlő Guinness World Records oldalán nemrégiben jelent meg a hír a világ legkisebb Nintendo 64 konzoljáról, amelyet az amerikai Gunnar Turnquist műveként aposztrofáltak.
A Nintendo ötödik generációs otthoni videójáték-konzolja, a Super Nintendo utódjának tekinthető Nintendo 64 1996-ban jelent meg Japánban, és igazi technikai csodának számított akkoriban, amely olyan mára klasszikusnak számító játékokat vonultatott fel, mint a Super Mario 64, a The Legend of Zelda: Majora’s Mask vagy a GoldenEye 007.
Ez a konzol volt az alapja Gunnar Turnquist munkájának is, aki egy egészen egyedi mérnöki trükkel nyomta össze olyan apró méretűre a készüléket, hogy ha akarná, bárki könnyűszerrel zsebre vághatná. A rendszer a Nintendo 64 alaplapjából készült, amelyhez egy LCD-képernyőt és egy igazi N64 kontroller néhány gombját eszkábálták össze, a végeredmény pedig egy 8,4 x 11,8 x 4,5 cm-es konzol lett, amely az eredeti 7,2 x 25,9 x 19 cm-es változatnál valóban lényegesen kisebb. A készítő saját bevallása szerint a konzol akkumulátor kapacitása pocsék lett, ráadásul a fogása is kényelmetlen, de a világ legkisebb Nintendo 64-e legalább tényleg elfér a zsebünkben.
Turnquist úgy nyilatkozott, hogy a N64-en nőtt fel, ezért is áll hozzá olyan közel a Nintendo mára retrónak számító konzolja. Ezzel az érzéssel pedig nincs egyedül, és ezt a japán vállalat is jól tudja, aki a jelek szerint továbbra sem hajlandó behúzni a nosztalgia-féket, így még az sem kizárt, hogy a NES illetve a SNES után a retro konzolok következő generációjaként akár még egy újragondolt Nintendo 64 is érkezhet a közeljövőben.
[sc name=”facebook” ]