Már mobilon is elérhető a Microsoft eszköze, ami a prezentációk minél jobb előadásának gyakorlásában segít.
A Microsoft úgynevezett Presenter Coach funkciója weben egy ideje már elérhető, de immáron asztali környezetben és mobilon is hozzáférhető. Működik macOS, Windows, iOS és Androidos rendszereken, valamint a weben is. És segít azoknak, akik a prezentációkat szeretnék gyakorolni.
A funkció meghallgatja ugyanis az előadást, majd elemzi a hallottakat. Figyelmeztet, ha az előadó túl gyorsan vagy túl lassan beszél, figyel a töltelékszavak használatára. Persze nem működik minden nyelven, de amit a Microsoft ígér, azt hozza a funkció. A végén pedig még egy kis jelentést is mutat arról, hogy mit kell gyakoroljon a felhasználó.
Mostantól ráadásul a funkció akár a testbeszédet is tudja elemezni: mennyire áll az előadó közel a kamerához, tartja-e a szemkontaktust, ismétli-e ugyanazokat a szavakat. A káromkodás hanyagolására is felhívja a figyelmet. A funkció a Microsoft szerverein keresztül működik, de azt ígérik, semmit nem tárolnak el.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: Microsoft, Teamslide