Jó ideje nem könnyű PlayStation 5 konzolhoz jutni, de hogy lottón sorsolják ki, azt azért nem gondoltuk volna.
PlayStation 5-öt szerezni előrendelés nélkül nem könnyű feladat, mondhatni lehetetlen, hiszen a Sony újgenerációs konzolja gyakorlatilag a megjelenése óta hiánycikk. Ugyanez igaz a konkurens Xbox Series X-gépekre, ám velük kapcsolatban talán egy hajszálnyival jobb helyzet. Bár a készlethiányhoz minden bizonnyal a koronavírus-járvány is hozzájárul azáltal, hogy néhány alkatrészt egyszerűen nem tudnak elég nagy számban beszerezni, ám ez valószínűleg nem nyugtatja meg azt a több milliós potenciális vásárlót, akik már hosszú hónapok óta ácsingóznak arra, hogy saját PS5 konzoljukkal a kezükben sétálhassanak haza a boltból. Előrendeléseket persze most is le lehet adni, ám a hosszú várólista miatt kérdéses, hogy abból, mikor lesz ténylegesen készülék.
Egy brit viszonteladó a kialakult helyzet kapcsán úgy döntött, hogy egy érdekes és kissé szokatlan módszerrel rukkol elő a megszokott előrendelési rendszerek helyett: a Currys PC World egy PS5 VIP Pass elnevezésű elvet dolgozott ki, amelynek lényege, hogy mikor új PlayStation 5 szállítmány érkezik a boltba, a VIP Pass tulajdonosai között véletlenszerűen sorsolják ki, kik formálhatnak jogot a konzol megvásárlására. Ezzel a módszerrel mindenki ugyanakkora esélyekkel indul: az is, aki hónapok óta vár a PS-re, és az is, aki éppen aznap regisztrált be.
[sc name=”facebook” ]