Nagyon úgy néz ki, az emberek a COVID-19 miatt sűrűbben hallgatnak olyan zenéket, amik bármilyen átvitt formában a járványra és az oltásokra rímelnek.
„Don’t know about you, but I am not throwing away my shot…” éneklik a nagy sikert aratott Hamilton: An American Musicel című darabban, ami bőven a COVID-19 előtt keletkezett, de mégis érthető a járványra. Az egyébként Alexander Hamiltonról szóló mű ezen sorában a „shot” szócska a lényeg, ami lövést jelent, de angol nyelvterületeken előszeretettel használják az injekciók beadására szolgáló kifejezésként. Mindezt azért írtuk le, mert úgy tűnik, a koronavírushoz átvitt értelemben kapcsolható Spotify listák mind népszerűbbek lesznek. Tehát nem csak az egyik alapító atyához fűződő musical ismert daláról beszélünk, hanem sok egyéb zenéről. A Spotify szerint megnőtt az olyan címek hallgatottsága, illetve listába rendezése, mint például a The Cure – Lady Gaga előadásában, vagy éppen a Hit Me With Your Best Shot Pat Benatartól.
Ugyanakkor az is látszik, hogy a felhasználókban ott a remény, hogy majd lesz még jobb is, hiszen megnőtt a hallgatottsága a Beatles Here Comes the Sun című örökzöldjének is. Sőt, a mára kissé viseltesnek tűnő Dolly Parton jegyezte Jolene szintén felkapottabb lett, mint korábban volt. De nem szabad megfeledkezni az olyan nótákról sem, mint a Gimme! Gimme! Gimme! (ABBA), Big Shot (Billy Joel), I’m Still Standing (Elton John), vagy éppen a Feeling Good (Nina Simone).
[sc name=”facebook” ]