Eladásra kínálják II. Erzsébet aranyborítású Nintendo Wii konzolját

Mélyen a zsebbe kell nyúlnia annak, akinek Erzsébet királynő Nintendo Wii konzoljára fáj a foga. 

Még 2008-ban kapott szárnyra az a hír, hogy a brit uralkodó is rajong a Nintendo konzolért, aki a legenda szerint akkor kapott rá a játékra, amikor Vilmos unokáját meglátta játszani. Az eseten felbuzdulva a THQ amerikai videojátékkiadó cég gondolt egyet, és a Big Family Games premierje kapcsán egy aranyborítású Nintendo konzolt készített a királynőnek. Erzsébethez végül sosem jutott el a becses ajándék, az arany Wii ugyanis egy Donny Fillerup nevű gyűjtőnél kötött ki.

A 24 karátos arannyal bevont Nintendo konzolról sokáig semmi hír nem érkezett, ám a napokban felbukkant az eBayen, ahol 300 ezer dollárért, azaz körülbelül 90 millió forintért eladásra kínálják. Mint utólag kiderült, Fillerup éppen költözködik, ezért döntött úgy, hogy megválik pár ereklyétől, többek között a II. Erzsébet királynőnek szánt Nintendo Wii-től is. Licitálni nem lehet rá, az ára tehát fix, ám a vevőt még egy 1 dolláros szállítási költség is terheli, ami valószínűleg nem fogja földhöz vágni azt, akinek ennyi van a bankszámláján.

Aki még több infót szeretne megtudni a borsos árcédulával bíró Nintendo konzolról, annak a People Make Games YouTube-csatorna egy remek videóban elmeséli a részleteket.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?