Helyesebben az arra tett kísérlet, mert a pénzszállító jármű elég jól bírta a strapát, pedig komplett golyózápor zúdult rá.
Akciófilmekben sűrűn látunk olyat, hogy egy (vagy több) pénzszállító autó és annak személyzete esik rablás áldozatául. Legtöbbször valamilyen kifinomult módszerrel, előre részletesen kidolgozott terv, és megfelelő technika birtokában jutnak a bűnözők a pénzhez. Nos, hála a modern technikának, és a menetrögzítő kamerának, most megnézhetjük, milyen, amikor kevésbé cizellált módszerrel kívánnak egyesek illegális módon pénzhez jutni. Ezúttal a rablók egy Toyota Land Cruisert néztek ki maguknak, ami kívülről talán nem is tűnik úgy, mintha ellen tudna állni egy fegyveres támadásnak, de mint kiderült, ez nem így van.
A Dél-Afrika fővárosában, Pretoriában történt eseményt végig rögzítette a fedélzeti kamera, így jól látszik, mit élnek át a járműben ülők. Békésen haladnak céljuk felé, be nem áll a szájuk, aztán hirtelen lövések dördülnek, kopognak a golyók a kasznin, sőt, az üvegek is kapnak egyet-kettőt. Rendkívül érdekes egyébként a két férfi reakcióit és arcát is megfigyelni, mert még ez is olyan, mint egy mozifilm. Ott ül a már régóta szakmában lévő ember, és egy fiatal srác, aki valószínűleg nemrég kezdte. Előbbinél bár érzékeli a helyzet veszélyességét, nem esik pánikba, hajt tovább, igyekszik kivédeni a helyzetet, míg utóbbi tulajdonképpen lefagy, arra nem képes, hogy egy telefonhívást indítson. Akit egyébként érdekel a történet vége, annak annyit kell tudni, hogy a támadók végül üres kézzel távoztak, és személyi sérülés nem történt.
[sc name=”facebook” ]