Tesla Model M: akár ilyen is lehetne Elon Musk motorja

Elon Musk járműgyártó divíziójának már létezik kisebb-és nagyobb változata, sőt, városi terepjárója is, de motor még nem. Pedig akár ilyen is lehetne, mondjuk Tesla Model M néven. 

Tesla Model S, Model 3, Model X és Model Y: jelenleg ez a felhozatal a gyártó kínálatában, de egy ideje képben van a Cybertruck is, amivel nemrég az alapító bukkant felElon Musk már Cybertruckkal rója New York utcáit New Yorkban. James Gawley, ipari tervező valószínűleg tudta, hogy Elon Musk fiatalon motorozgatott.

Kép: Techeblog

Ebből kiindulva az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer majd megjelenik egy kétkerekű is a cég kínálatában, Tesla Model M néven. Addig is azonban, amíg ez megtörténik, Gawley a saját elképzelései alapján megálmodta, milyen is lehetne egy ilyen jármű.

Kép: Techeblog

Az biztosan nem meglepő, hogyha már a Tesláról beszélünk, egy hatalmas kijelző van benne…vagyis rajta. Méghozzá ott, ahol hagyományosan a benzintank teteje lenne. Ez a felület természetesen nappali és éjszakai fényviszonyok mellett is megfelelően látható, tájékoztatva a nyeregben ülőt minden fontos információról.

Kép: Techeblog

Mindezek mellett képes navigálni, zenét streamelni, vagy éppen éttermet keresni a megfáradt vándornak. A tervező szerint a töltése ugyanolyan lenne, mint az autóké, tehát semmiben nem különbözik, ugyanúgy alkalmas a supercharger használatára. Olyasmiről nincs szó, hogy a Tesla egyébként motort kívánna piacra dobni, de a cikk elején leírtakra alapozva egyszer talán mégis megtörténik.

Kép: Techeblog[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

8K TV

Jöhet a 8K áttörése?

Egy érdekes kísérlet mentené meg a pusztulástól a nagy reményekkel induló extrémen nagy