Képernyőn megjelenő szöveggé alakítható a kigondolt kézírás

Habár hétköznapi dolognak tűnik a kézírás, sokaknak nem adatik meg a lehetőség, hogy műveljék, ugyanakkor azzal, hogy arra gondolnak, miként írnák le a betűket, mégis tudnak írásban kommunikálni. 

Az agyban lévő interfészek nem tekinthetők újdonságnak, ám most történt egy olyan előrelépés, ami a nem túl távoli jövőben számtalan olyan embernek adja meg a kézírás általi kommunikáció lehetőségét, akinek most erre semmi esélye. Sajnos azonban nem úgy, hogy egy paralízises személy majd tudja használni a végtagjait, de úgy mindenképpen, hogy legalább gondolatban leírja a szavakat. Ez úgy lehetséges, hogy kutatóknak sikerült dekódolniuk a levélíráshoz kapcsolódó idegi jeleket, majd ezeknek a betűknek a tipizált verzióit valós időben megjeleníteni a képernyőn.

A végső cél az, hogy egy nap ezt a technológiát alkalmazzák a bénult emberek kommunikációjához, lehetővé téve számukra a gyors gépelést anélkül, hogy kezüket használnák. Az implantált elektródák érzékelik az aktivitást akkor, amikor a személy az írásra gondol. Egy algoritmus pedig dekódolja a mintákat minden egyes betűre, és ezeket fordítja le a képernyőn olvasható szavakká. Így jelenleg olyan írási sebesség érhető el, mint amikor valaki a korának megfelelő tempóban pötyög egy okostelefonon. Jose Carmena, a Kaliforniai Egyetem szakembere szerint hatalmas előrelépés ez a lehetőség, hogy egy interfész dekódolja az írás gondolatát, és előállítja a cselekvést.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?