Potom pénzért vehetik meg a dolgozók az LG csúcsmobiljait

Mobilrészlegének bezárása ellenére sem szeretné az LG, hogy nyakán maradjon a sok új mobiltelefon, így inkább fillérkért kiszórják azokat a vállalat dolgozói között. 

A dél-koreai LG áprilisban jelentette be, hogy felhagy okostelefonos ambícióival, és inkább más területre csoportosítja az erőforrásait. A világ első feltekerhető kijelzős okostelefonját jegyző vállalat öt évnyi és 4,5 milliárd dolláros veszteségtermelés után döntött úgy, hogy kilép a mobilpiacról. Bár márciusban még arról szóltak a hírek, hogy a főként fogyasztói elektronikai cikkeket gyártó cég inkább eladná, mintsem bezárná ezt a divízióját, végül megakadtak a tárgyalások a potenciális vevőkkel.

A cég a tervek szerint július végével hagy fel a mobiltelefonok gyártásával. Csakhogy ez nem olyan egyszerű folyamat, mint azt elsőre gondolhatnánk, már csak azért sem, mert többféle fejlesztésen is dolgozott a vállalat. Ez persze magával hozza a kérdést, hogy mi lesz a már elkészült prototípusok sorsa, a FrontTron néven ismert twitteres szivárogtató szerint pedig már erre is megvan a cég válasza.

Az LG úgy akarja orvosolni a problémát, hogy a fennmaradt készülékeket szétosztja saját dolgozói között, méghozzá igen jutányos áron. A be sem mutatott LG Velvet 2 Próért, például 176 dollárt, vagyis átszámítva mintegy 50 ezer forintot kérnek darabonként. Ennyiért szinte ingyen van a készülék, hiszen ne feledjük, hogy egy Snapdragon 888-cal felszerelt csúcsmobilról van szó.

Ám nemcsak az új Velvet telefont, de a megvillantott, feltekerhető kijelzős készülékét, az LG Rollable-t is eladja a dolgozóknak a vállalat, arról viszont nem szól a fáma, hogy ezért a mobilért cserébe mennyit kérnek majd. A szivárogtató értesülései szerint a dolgozók a fennálló 3000 darabos készletből csakis saját felhasználásra, maximum két készüléket vásárolhatnak, amelyekhez mindössze hat hónapos garancia jár.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?