Egyetlen üzlettel azonnali siker lett ez a Samsung mobil

A Walmart 740 ezer Samsung Galaxy XCover Pro mobilt vásárolt, hogy az amerikai boltjaiban használják a dolgozók. 

Mindössze egyetlen szerződés kellett ahhoz, hogy a Galaxy XCover Pro okostelefon egyből hatalmas sikert jelentsen a Samsung számára. A dél-koreai vállalat aláírt ugyanis a kereskedőóriás Walmarttal Amerikában. A megállapodás szerint az amerikai Walmart üzletek dolgozóihoz 740 ezer darab ilyen mobil kerül. Ez Amerikában a legnagyobb mobilkészülékes üzleti megállapodása a Samsungnak.


A Walmart külön appot is írt ennek örömére, ami a teendők elvégzését segíti. Ennek elkészülte után keresték meg a Samsungot, és döntöttek a Galaxy XCover Pro mellett. Az új mobil két meglévő készüléket vált majd le, amit eddig maguknál tartottak a dolgozók (egy walkie-talkie-t és egy kódolvasót – mindkét funkciót optimalizálták).

Ennyi készülék kezelése nem egyszerű, ezt a Samsung Knox Suite segíti, a frissítésektől kezdve az elemzésekig. Az új mobilokat a következő hónapokban osztják ki, a dolgozók személyes okostelefonként is használhatják majd azokat, a Knox segítségével külön profillal.

[sc name=”facebook” ]

Fotó: Samsung

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?