Egy amerikai fizikus szerint, rendkívül veszélyes lenne kapcsolatba lépni az idegenekkel

Mark Buchanan amerikai fizikus szerint bölcsebb volna várni, és csak akkor kapcsolatba lépni az idegenekkel, amikor az emberiség már szervezett módon is készen áll erre a feladatra. 

Korábban mi is írtunk róla, hogy az elmúlt időszakban több olyan felvétel is nyilvánosságra került, amelyeken egy azonosítatlan repülő tárgy (UFO) szeli át az eget. A különös videók az amerikai haditengerészet tulajdonából származnak, és bár valódiságukat már a Pentagon is elismerte, egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi is van a felvételeken.

Nemrégiben a Nature tudományos folyóirat egykori szerkesztője, a fizikus Mark Buchanan is felszólalt a témával kapcsolatban, és elmondta, hogy hálásnak kell lennünk azért, hogy még nincsenek idegen civilizáció létezésére utaló bizonyítékaink – írja a Futurism. „A földönkívüliekkel való kommunikáció megkísérlése, már ha vannak egyáltalán ilyenek, rendkívül veszélyes lehet a számunkra. Mindenekelőtt el kell döntenünk, hogy egyáltalán érdemes és biztonságos-e felvenni velük a kapcsolatot, továbbá meg kell találni a módját, hogy szervezetten tudjuk kezelni ezt a helyzetet.”

A fizikus hozzátette, hogy mivel a Naprendszerünk viszonylag fiatal, más civilizációk akár évmilliókkal előttünk tarthatnak a fejlődésben, azt pedig már a történelem is megmutatta, hogy mi történik akkor, amikor egy technológiailag fejlett társadalom találkozik egy kevésbé fejlett társadalommal. Buchanan szerint össze kell fogni, és együttesen dönteni arról, hogy hogyan közelítsük meg ezt a kérdést, mielőtt még túl késő lenne.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?