Zhurong videót
Fotó: CNSA

Ütős videót készített a kínai Zhurong marsjáró, aki az Utopia Planitia nevű síkságon a Mars éjszaki területét vizsgálja. 

Ahogy már mi is beszámoltunk róla, a Csu-zsung (angolos átírással Zhurong) névre keresztelt marsjáró már túl van az első szelfizésen, most pedig végre megérkeztek az első videófelvételek is, amelyen a hatkerekű robot és a marsi felszín látható. A kínai űrügynökség (CNSA) által közzétett felvételeken többek között a rover landolás előtti és utáni pillanatai láthatók, amelyen a szerkezet kinyitja a fékezőernyőjéről és legurul a landolóegységről. Az utóbbi videóhoz egyébként hang is társul, ami azért is különleges, mert a NASA Perseverance nevű marsautója után Zhurong a második, amely hangfelvételt küldött a vörös bolygóról.

A Zhurong által készített videófelvételeket a Mars körül keringő Tienven–1 űrszondán keresztül továbbították a Földre. A felvételek mellett képeket is közölt a CNSA, és többek között arról is beszámoltak, hogy a rendszer megfelelően működik, és a felvételek is nagy biztonsággal érkeznek.

Ha minden az előzetes tervek szerint alakul, Zhurong három földi hónapon keresztül fogja tanulmányozni a Mars légkörét és talaját, képeket készít és feltérképezi a környéket. A sikeres landolással Kína lett a harmadik állam – az Egyesült Államok és a Szovjetunió után –, amely sikeres landolást hajtott végre a vörös bolygón.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!