A Windows 11 már fut a Microsoft régi Lumia mobilján

Egy fejlesztő elérte, hogy a Windows 11 fusson a nyugdíjazott Microsoft Lumia 950 XL okostelefonon – még a hívások is működnek. 

Sokakat idegesít, hogy a mobilgyártók jobb esetben is csak pár évig támogatnak egy okostelefont. Vajon megoldható lenne, hogy egy ilyen eszköz sok évig kapjon frissítéseket? Talán igen, legalábbis azt látva, hogy egy fejlesztő sikeresen rávarázsolta a Windows 11 operációs rendszert a Microsoft évekkel ezelőtt nyugdíjba küldött Lumia 950 XL mobiljára.


A Windows 11 egyik buildje támogatja ugyanis az ARM chipeket, ezért aztán egy fejlesztő viszonylag könnyen telepítette is a Lumia 950 XL-re. Gustave Monce egy videót is megosztott, és bár sok a hiba, az is igaz, hogy egy ember dolgozott csak a projekten, ráadásul a Windows 11-nek az első Insider előzetesével.

A Windows 11 egyébként a koros mobil LTE-modemét is felismerte, így a fiókba való, öreg Lumián a telefonhívások is mennek a Windows 11 alatt. Mivel a Windows 11 az androidos appok emulációjára is képes lesz, így a koros okostelefonra technikailag az androidos appok is elérhetővé válhatnak.

[sc name=”facebook” ]

Fotó: Gustave Monce

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?