A kedvező árú ViewSonic VA2732-H futott nálunk egy kört. Megnéztük, hogy ennyi pénzért mit kap ma az ember.

A ViewSonic egyike a kifejezetten megjelenítőre, azon belül is a monitorokra fókuszáló cégeknek. A kaliforniai vállalat jó ideje jelen van Magyarországon is termékeivel, amelyek között megtalálhatóak az überdrága, szuperinnovatív darabok épp úgy, mint a kisebb tudású, ám lényegesen olcsóbb darabok is. Ez utóbbiak egyik tipikus képviselője a ViewSonic VA2732-H, amelyet kipróbálhattunk.

ViewSonic VA2732-H

Külső

Totál egyszerű, funkcionális dizájnt kapott, amivel magában még semmi probléma nem lenne. Nem feltétlenül baj ugyanis, ha egy monitor nem úgy néz ki, mint valami kortárs szobor, és nem villog karácsonyfaként a hátára épített LED-eknek köszönhetően.
Az viszont jó, ha a képernyő talphoz mért magassága módosítható, illetve ha el is forgatható, ám erre itt nincs lehetőség, viszont döntögetni azért lehet.

ViewSonic VA2732-H

Sajnos arra sincs mód, hogy kijelzőt 90 fokban elforgatva állított (pivot) üzemmódban használjuk a terméket. A csatlakozó kínálat terén is csak a kötelező minimumot hozza, ugyanis csupán egy HDMI 1.4 és egy elavult D-Sub port található rajta. Hát ez ma már azért elég karcsú….

Kezelés

Távirányító nem jár mellé, és a beállítások szoftveresen történő beállítgatását is el lehet felejteni sajna. Így marad a hagyományos módszer, azaz készülékház aljára épített gombokkal kell kalandozni a menürendszerben. A grafikus kezelőfelület csúnya, a felépítése sem túl logikus, és magyarul sem tud. El kell telni némi időnek, míg az ember belejön a navigációba, de hát az élet csupa tanulás! Mindent összevetve a vezérléstől nem voltunk kifejezetten elájulva.

ViewSonic VA2732-H

Képminőség

De hát ez persze sokadlagos szempont a képminőség mellett, ha az rendbe’ van akkor minden más meg van bocsájtva. Vagy hát inkább meg lenne, mert hát sajnos a ViewSonic VA2732-H e téren sem nevezhető kiemelkedőnek. Az alkalmazott 27 inches 8 bites IPS panel 1920 x 1080 képpont megjelenítését szavatolja, azaz Full HD-s, ez a részletesség pedig ma már a monitorok között alapelvárás.

ViewSonic VA2732-H

Az alkalmazott képalkotási (IPS LED LCD) eljárásból fakadóan a kontraszt nem túl nagy, mi 1104:1 natív kontrasztot mértünk. A színpontosság közepes, a színtérlefedettség pedig átlagon aluli (~97% sRGB), és emiatt grafikai munkára nem ez a legjobb választás. A betekintési szög nem rossz, csak kiszorított pozícióból, 165 fok környékéről érezhető az árnyalatok enyhe torzulása. A maximális fényerő a méréseink szerint 271 nit, ami beltéri, irodai, otthoni használathoz elég. És mivel a készülék a HDR anyagok megjelenítését nem támogatja, ezért ennél többre igazán nincs is nagyon szükség.

viewsonic monitor

A válaszidő egészen 4 ms-ig szorítható le (G2G), az input lag pedig 18,3 ms, ezek pedig meglehetősen közepes értéknek számítanak ma már. A maximális képfrissítési ráta 75 Hz, viszont a készülék a dinamikusan változó képfrissítési eljárások (FreeSync, G-Sync) használatát nem teszi lehetővé, tehát mindent összevetve játékra is akad ennél jobb termék. Viszont azt is meg kell jegyezni, hogy a mozgásmegjelenítés során zavaró hibákba (szellemképesedés, akadozás, duplikálódás stb.) nem futottunk bele. A fényerő eloszlása megfelelő, hiszen a zavaró felhősödés effektus nem jelentkezett még teljesen homogén képi tartalmak esetén sem. Az előzetesen programozott képi profilok sem hiányoznak, amelyek már az elnevezésükkel jelzik, hogy milyen típusú tartalmak mellé szánják őket.

viewsonic monitor

Ár

ViewSonic VA2732-H – 50 000 forint. Ennél többet ez a termék sajnos nem nagyon ér.

Kinek ajánljuk – ViewSonic VA2732-H

– Olcsó monitort keres
– Nincsenek nagy elvárásai, hétköznapi használatra van szüksége egy megjelenítőre
– Fontos a szimpla, átlagos dizájn

Kinek nem ajánljuk – ViewSonic VA2732-H

– Játékra keres monitort
– Grafikus munkára keres megjelenítőt
– Gamer monitorban gondolkodik
– Beépített hangrendszrrel ellátott termékre vágyik
– Lényeges a nagy kontraszt és/vagy a jó színpontosság

Még több információ a ViewSonic VA2732-H monitorról a termék hivatalos honlapján

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!