Kétezer darab iPhone-t lopott a munkahelyéről egy férfi

A veszélyes hulladékok feldolgozására specializálódott Tradebe Environmental Services IT-s munkatársa megfelelő jogosultsággal rendelkezett a cég belsős rendszerébe, és ezt alaposan ki is használta. 

Nem csupán magyar jelenség, hogy az alkalmazottak hazahoznak ezt-azt a munkahelyükről: míg egyesek saját kollégájuktól, addig a többség a kenyéradójától csen el kisebb-nagyobb dolgokat. Ez az íróasztalokon lévő tollaktól a raktárban álló készletig lényegében bármit jelenhet, sőt az sem ritka eset, hogy valaki komoly összegben rendel valamit a cég kontójára.

Így tett az a férfi is, aki egy év leforgása alatt kétezer iPhone 7-et rendelt a munkaadója számlájára. Brian Pearsall még 2019-ben rendelte be az okostelefonokat a Verizon mobilszolgáltató online portálján, nagyon olcsón, a vállalati kezdemény miatt mindössze 99 centes (kb. 300 forintos) darabáron jutott hozzá a készülékekhez. A 45 éves férfi nemcsak iPhone-t, de 23 000 dollár értékben egyéb eszközöket is vásárolt annak reményben, hogy később saját hasznára értékesítse őket.

Az iMore értesülése szerint a férfinak közel 1800 iPhone-on sikerült túladnia, mire a Verzion végül lebuktatta. A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy a telefonokból 500-600-at Pearsall saját munkatársai, a Tradebe Environmental Services dolgozói vásároltak meg. A férfi 25 ezer dollár óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, az ügyét idén nyáron, augusztusban kezdik el tárgyalni.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?