Íme egy újabb dolog, amit megjósolt A Simpson család

A hazánkban is népszerű A Simpson család többször is jósolt már meg nagy eseményeket a világban, most például Richard Branson űrugrását látta előre. 

Önálló cikket lehetne szentelni azoknak az eseményeknek, amelyek kapcsán A Simpson család című nagysikerű amerikai rajzfilmsorozat megmondta a tutit. Hogy csak néhányat említsünk: az autocorrect és az okosóra megjelenése, a Higgs-bozon egyenlet, Donald Trump elnöksége, vagy hogy a Disney bekebelezi a 20th Century Foxot. Most pedig Richard Branson július 11-i űrugrását látta előre a jós vénával bíró sorozat.


A 70 éves milliárdos üzletember saját űrkutatással foglalkozó cégének, a Virgin Galactic VSS Unity repülőjének fedélzetén ruccant ki a világűrbe. Branson ezzel lépéselőnyt szerzett az űrturizmusban nagy riválisának számító Jeff Bezosszal szemben, aki július 20-át jelölte meg az űrutazás időpontjaként.

A Virgin Galactic mérföldkövet jelentő űrutazása 7 évvel ezelőtt A Simpson család 25. évadának „A művészet háborúja” című részében forgott le, 2014-ben. A történet szerint Lisa Simpson találkozik Klaus Ziegler műkincshamisítóval, aki arról dicsekszik, hogy hamisítványaival már többször is sikerült megvezetnie másokat. Végül a férfi meggyőzi Lisát, hogy igaz, hogy az ő kincsei hamisítványok, de ezekkel is képes örömet szerezni az embereknek. A következő rövidke jelentben pedig már Branson látható, amint egy sokablakos űrhajóban lebegve mosolyogva néz egy festményt, ahelyett, hogy a csodás kilátásban gyönyörködne.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?