Bemutatkozott a Redmi Buds 3 Pro, ami igazából az AirDots 3 Pro globális változata. 

A Xiaomi továbbra is imád kártyázni a különböző márkanevekkel és modellekkel, így aztán már meg sem lepődünk, hogy megint átcímkézett egy terméket, ezúttal márkán belül. Májusban mutatkozott be ugyanis a Redmi AirDots 3 Pro vezeték nélküli fülhallgató, amely kizárólag Kínában volt kapható hivatalosan.

Most pedig debütált a Redmi Buds 3 Pro, ami ugyanaz a termék, csak globális piacra szánt kiadásban. Az újdonság ára 60 dollár, de a kezdeti akció keretében 40 dollárért lesz vihető.

A fülhallgató 9 mm-es meghajtókat, 3 mikrofont, aktív zajszűrést, Bluetooth 5.2-t kínál, egyszerre két eszközhöz tud kapcsolódni. Az üzemidő a tokkal együtt maximum 28 óra lehet. A töltés vezeték nélkül és USB-C-n is megoldható. A Buds 3 Pro feketében is szürkében létezik.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Fotó: Xiaomi