Hivatalosan is kutyabarát lett a Telenor!

A boltok közel háromnegyedét kutyabarát hellyé alakítja a Telenor, ezzel téve rugalmasabbá és biztonságosabbá a négylábúak és gazdáik mindennapjait. 

Augusztus 17-től 98 Telenor üzletet alakítanak át kutyabaráttá, ami azt jelenti, hogy akik szeretnék, már négylábú kedvenceiket is magukkal vihetik a boltokba. A folyamat részeként minden olyan üzletet, amelyet a helyi előírások nem szabályoznak másképp – például bevásárlóközpontok esetében -, kutyabaráttá minősítenek, így országszerte az üzletek közel háromnegyede nyitja ki kapuit a négylábúak előtt. Az állatbarát shopok kétharmada vidéki városokban található: ez amiatt is hiánypótló, mert a Kutyabarát.hu adatbázisa alapján a legtöbb kutyabarát üzlet a fővárosban érhető el, vidéken azonban – ott is főleg a megyeszékhelyeken – csupán egy-egy ilyen bolttal találkozhatunk.

Dr. Sziládi-Kovács Hajnalka, a Kutyabarát.hu alapítója elmondta, hogy sajnos még mindig kevesen tudják, hogy nem szabad a kutyát kikötni közterületen, mert akár balesetet is okozhat – például megrémülhet vagy elszökhet. Emellett autóba sem szabad bezárni, akár még 5 percre sem, mert a felmelegedés rövid távon is életveszélyes lehet.

telenor kutyabarát
Fotó: Telenor

A kutyabarát üzletekben elengedhetetlen, hogy betartsunk két alapvető szabályt: használjunk pórázt és csak jól szocializált állatot vigyünk be a vendégtérbe. Épp ezért lényeges, hogy ne egy üzletben vagy vendéglátóhelyen próbáljuk ki először, miként viselkedik a kutyánk ilyen szituációkban, hanem előbb vigyük kutyaiskolába, közösségbe. Ne felejtsük el, hogy minden esetben a gazda felelősségének tekinthető az állat viselkedése, és ez alapján ítélik meg sokszor a kutyás közösséget is” – tette hozzá dr. Sziládi-Kovács Hajnalka.

A kisállatok számára valamennyi boltba vizes tálkákat és szőnyegeket helyeznek ki. A kutyabarát üzleteket kirakatmatricával jelölte meg a vállalat, illetve a Telenor oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők arról, mely üzleteket lehet kutyával – vagy akár macskával – együtt látogatni. Annak érdekében pedig, hogy mindig biztonságban legyen a kutyusunk, így akár az augusztus 20-i tűzjátékok miatt se kelljen aggódni, a gazdák segítségére lehet a Telenornál kapható, Track tarifa mellé választható, nyakörvre fűzhető, Blaupunkt GS02 nyomkövető eszköz. A hozzá tartozó alkalmazás segítségével folyamatosan láthatjuk, épp hol tartózkodik a kiskedvencünk.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?